SZKANDER, KALAPÁCS, SZÖG

Irányzatok harca - ez azért túlzás. Kongresszusokon, cikkekben, linkedIn-en is inkább csak finom feszültség, utalgatás érezhető az irányzatok elkötelezett képviselői között, melyik módszer, melyik megközelítés az egyedül - vagy inkább csak inkább - üdvözítő.
Nem harc ez, inkább csak bökögetés. Legyen szkander.

Oldjuk föl a szkander feszültségét két metaforával!

1.) Gépkocsi-metafora:
Vegyük azt, hogy egy autó menetteljesítménye, menetbiztonsága csökken.
Egy kocsi fő ismérve, a kocsi alapja, hogy halad, gurul (a szín, a lóerő, a kényelem, a sebességek száma, stb. mind csak felépítmény, variáns, a kocsi lényege szempontjából másodlagos). Ezért első megközelítésben megkísérelhetjük megjavítani úgy, hogy a kerekével kezdünk el foglalkozni.
Ez teljesen jó megközelítés, ha a gumik vagy a fékpofák elkoptak, és cserélni kell ezeket, vagy csapágyas a kerékagy, esetleg a tengellyel van valami kehe.
Lehet ez a megközelítés az executive coaching részmetaforája.
Viszont semmire sem megyünk kerékcserével, új csapágyak beszerelésével, ha beljebb, a motorral, a töltéssel, az injektorral, tudomisén, mivel van a gond.
Itt volna a life-coaching típusú szervíz helye.
Na, most melyik a jobb?
Egyik sem! Mindegyik jó akkor, ha ott és olyan módszerrel történik a beavatkozás, ahol és amilyennel szükséges és hatékony.

A RUGALMASSÁG követelménye szerinti széleskörű tudás hiánya persze eredményezheti azt, hogy kereket cserélek akkor is, ha a dugattyú sült be, vagy ellenkezőleg: motor-generált csinálok, vagy légzsákot cserélek, pedig csak a gumiredők koptak el, attól driftel a kocsi kanyarban még alacsony sebességnél is.

Kalapács, szög - a prezentáló HR-vezető esete

Mikor lehetséges ilyen botorság?

Ha valamit nem azért csinálok, mert arra van szükség, hanem azért, mert - csak - ahhoz értek!

Avagy, ahogy a bölcsesség mondja: "kalapácsot tart a kezében, és mindent szögnek néz".





2.) Futó metafora
Ezt most nem is fejtem ki, csak a minapi rendszerszemléleti megközelítés szerint jelzem, hogy egyetlen jelenség mögött elvileg rengeteg ok állhat, és bizony könnyen létrejöhet a Szög-Kalapács paradigma: ki mihez ért, ki mi mellett tör lándzsát, aszerint kezeli a helyzetet - rossz esetben a nélkül, hogy pontosan tudná, mire volna szükség.

Azért különös az egész, mert - visszatérve az autó metaforájára - nyilván javít a kocsi futásán, ha új gumikat szerelek rá, akkor is, ha nem a kerékkel van a fő baj. És bizonyára jót tesz a teljesítménynek a motor felújítása, a fúvókák kitisztítása akkor is, ha inkább a régi fékpofákat kellene újakkal helyettesíteni!
Ezért aztán nehéz megállapítani, mi jó, és mennyire, és lehetett volna-e jobb, s ha igen, mennyivel, satöbbi.

Ami pedig a futót illeti: képzeljük el, hogy romlik a teljesítménye, a szintideje emelkedik. Mi lehet az oka, vagyis hol, mivel kellene beavatkozni?

• meghúzódott egy izma
• megrándult a bokája
• fáradt
• rosszban van a feleségével
• mostanában elszív egy-egy cigarettát
• kiégett, elvesztette a futáshoz való kedvét
• sikertelenségi élménye volt, az veti vissza
• öregszik
• valami betegség gyengíti a tüdejét
• keringési zavarai vannak
• romlott a táplálkozása
• túl sokat kihagyott az utóbbi időben
• a tengerszint felett kétezer méterrel magasabban mérjük a rosszabb szintidőket, mint régebben a jobbakat
• sokat éjszakázik
• élénkebbé vált a szexuális élete
• figyelem-felkeltésből: szeretné, ha foglalkoznának vele
• egyéb, éspedig...
• ezek közül egyszerre több is...

Ennyit csak hirtelenjében.
Lehet-e ennyi mindenre gondolni, lehet-e ennyi mindenhez érteni?
Annyi bizonyos, hogy nagyon is célszerű...

Különben mi lesz a rugalmassággal?!

(Legegyszerűbben úgy tudsz megjegyzést írni, ha itt, szinte EZ ALATT a megjegyzés szóra kattintasz.)

MITŐL PROFI EGY COACHING?

Szó-kivonat a július 20-i, első bejegyzés óta megfogalmazottakból --

Profi coaching sarokkövek, kulcs-szavak:

• rugalmasság
• keretek
• bizalom, integráltság
• improvizáció

A rugalmasság alapja

• széleskörű tudás (ismeretek és tapasztalat)
• a coach integráltsága - tudásba vetett és élettörténeti bizalom integrációja (pl. trust the process elv elfogadása, félelem és irányzatokhoz való merev elköteleződés hiánya, integrált bizalom adta magabiztosság,  stb.)
• keretek tartása - biztos körvonalak (idő, módszertan, célok) adta biztonság
• improvizáció - az adott keretek között a meglévő, széleskörű tudásból táplálkozó és az integrált bizalomból kiinduló rögtönzés alkotó, félelem-mentes szabadsága, szabad rögtönzés

Kibontás, részletek a bejegyzésekben.
(Legegyszerűbben úgy tudsz megjegyzést írni, ha itt, szinte EZ ALATT a megjegyzés szóra kattintasz.)

ÚTMUTATÓ a blog olvasásához

CSUPA NAGYBETŰVEL (ELLENNEMECSEK) írom ezentúl azon bejegyzések címét (címeit?), amelyek - profi - coaching szempontból szorosabban szakmai jellegűek.
Szokásos szedésű címet kapnak a kalandozó bejegyzések.
FÉLIG NAGYbetűs címet kanyarintok az általam vegyesnek vélt tartalommal rendelkező cikkek fölé.
(Mindezt lassacskán visszamenőleg is érvényesítem, bár már eleve, kezdettől fogva, mintegy ösztönösen kicsit efelé hajlottam a címzések esetében.)

Valamint:
Az általam lényegesnek ítélt vagy a ProfiCoaching Blog szempontjából mérföldkőnek, vitaindítónak szánt bejegyzéseket időnként gátlástalanul megismétlem; még nem tudom, azonos címmel-e vagy mással.

Mind e műveletekkel az a célom, hogy az újonnan érkező, friss lelkű, befogadó és kíváncsi Olvasók is gyorsan tájékozódni tudjanak, fel tudják venni a fonalat, el ne vesszenek a szóözönben, el ne sodródjanak a blogtól, mert hirtelenjében, elsőre nem találják, hol kezdődik és mire is megy ki ez az egész.
Mindenkit csatlakozásra, maradásra, illetve rendszeres visszatérésre buzdítok - a tartalom, a stílus változó, a minőség magas szintű és állandó.
(Legegyszerűbben úgy tudsz megjegyzést írni, ha itt, szinte EZ ALATT a megjegyzés szóra kattintasz.) 

"A tyúk hasznot hajt"...

Kisebbik fiamat fölvették a kertészetire, tájépítő szakra, juhéj!
Most nyomtattam ki neki az első tanulnivalót, növények neve magyarul és latinul, rendszertani elhelyezkedése, színes képekkel, gyönyörű, irigykedem.
Ő meg azt találja mondani, jó ez, csak majd mit kezd azzal, hogy ő kertészmérnök lett.
Nincs fölösleges tudás, mondom atyai bölcsességgel.
Ja, mondja ő.
Fordítva is igaz: mit lehet kezdeni bármivel is, ha így állok hozzá.
Azután ott van ez: bízz a folyamatban. Hogy majd kialakul közben. Nem lehet előre tudni, de ha hagyod, a sors az úton megmutatja az állomásokat, kialakítja az elágazásokat, majd közben feltárul, mire jó neked ez vagy az.

De minden út visz valahova, és igazából egyikről sem tudhatod előre, hova. Hogy' is láthatnád az elején vagy akár közben?
Nincs biztonság, sem bizonyosság. Jelen van. Bizalom nélkül egyet se lépj.
Ezeket persze már nem mondom neki (még nekem is sok...).

Aztán, magamban, végiggondoltam, tényleg, mit kezdek én most azzal, amit tanultam, mit használok a régi iskolákból? Közvetlenül gyakorlatilag semmit, pláne, ha az orvosira gondolok.
Anatómia. Mit tudok én már az izmok tapadási helyeiről, hol vannak a latin nevek, kifejezések? Az agy területeiről, hol helyezkedik el a hipotalamusz, mit is csinál a nucleus ruber, hogyan és mivégre kapcsolja össze a két agyféltekét a a corpus callosum, mi a szerepe az amygdalának? Idegrost-lefutások, ingerület-átviteli pontok, anyagok, gerincvelői ideg-kilépési pontok, beidegzések?
És ha ezek hirtelen eszembe jutnak is - mit használok én mindebből? Semmit.

De ez mégsem igaz. Az anatómiával nagyon megszenvedtem, a szigorlatra készülve egy dioptriát romlott a látásom, de a végére összeállt. Csodálatos élmény volt. Értettem, követni tudtam mindent, mikor, mi, miért történik és hogyan, mi és miként közvetíti, mi, mivel, miképpen áll összefüggésben, értettem és láttam a biokémiai hátteret, kiegészült mindez az élettannal, a működésekkel, és így tovább.
Hatalmas, értelmes, nagyszerű rendszer bontakozott ki előttem, jó volt látni a távoli kapcsolatokat, az apró dolgok jelentőségét - egy kis nyomelem fontosságát - az anyagcserében, ahogyan részecskékből, atomokból, molekulákból összeáll valami elképesztő, hihetetlen, szép és működő egész! Szerkezet és mozgás, csont, hús és érzelmek, tényleg hihetetlen.
Most meg sem orvos nem vagyok, sebész vagy belgyógyász, anatómus, tudós sem vagyok. Tanácsadó, kócs vagyok.
És az az igazság, hogy bizonyos értelemben minden tudásom az anatómián, pontosabban az abban és kapcsolt területek észlelésében megtapasztalt rendszerélményen nyugszik!
Méghogy nem használom. Dehogyisnem!
Rendszerszemlélet. Ha nyújtott lábbal érkezel egy ugrásból, megfájdul a fejed. Lúdtalp miatt görcsös a nyakizmod. Ha hosszan-tartóan rossz a hangulatod, "depis" vagy, könnyebben kapsz influenzát vagy súlyosabb betegséget. Egy lyukas fog szívbetegséghez vezethet. Egy bokaficam évek múltán gerincferdülést eredményez.
Csupa távoli összefüggés.
Ha ez változik, az is változni fog, akkor is, ha nagyon messze van. Lehet, hogy nem azonnal, de nincs változás önmagában. Minden változás változások rendszere is egyben. Tiszta ökológiai szemlélet.
Ez a szervezetfejlesztés alapja.
És a pszichiátria? Azt is használom. Akkor is, ha nem egy-az-egyben.

Személyiség-fejlődési modell a vállalati életciklusokban a változás- és válságmenedzsment témakörében. 

A gestalt egyik szervezetfejlesztési fogalma a neurotikus szervezet - kidolgozott tünettannal természetesen.


A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán (BKF), ahová változás- és válság-menedzsment szakirányra járok, egyik alapélményem, hogy folyvást a szervezeti betegségekről esik szó, az orvosi, gyógyítási metafora használata teljességgel bevett szokás.
A vállalatnak és az embernek is szervezete van. Angolban is: organisation.
"Szervezeti egészség" - közismert, használt fogalom. Szervezeti frusztráció - úgyszintén.

Szóval: gyógyítás, rendszerszemlélet, fejlődési modellek, pláne: típusok (pl. MBTI), csoportszerepek, dinamika, ellenállások, satöbbi-satöbbi - mindent használok, amiről azt gondolhatnám, hogy haszontalan volt, de nem gondolom, mert tudom, hogy közvetlenül vagy közvetve minden jelen van a munkámban abból, amit valaha megtanultam!
Nincs haszontalan tudás.
És ha növényrendszertant tanultam volna, mielőtt coach-csá faragott, csiszol az élet, akkor valószínűleg az segített volna ahhoz, hogy a rendszerszemléletem kialakuljon.

Fiak, leányok, hajrá, előre! Minden használható lesz, amit megtanulok, bárhová is visz az utatok!
Piff neki. Ezzel a nagy lélekzettel erre a közhelyre jutottam... Micsináljak most már? Ez van, és igaz.
Amúgy is: a közhelyek igazságok, amelyekből valahogy kiszállt a lélek. De a megélt igazságokba visszatér a lélek, újra lelkesülnek és lelkesítenek. Úgyhogy ezt a bejegyzést most nem törlöm mégsem. Marad.

[A tyúk hasznot hajt - ez valami általános iskolai olvasókönyv példamondata; Pkó barátom egyik kedvenc idézete. Én is szeretem.]
(Legegyszerűbben úgy tudsz megjegyzést írni, ha itt, szinte EZ ALATT a megjegyzés szóra kattintasz.)

Tillárom, haj!

Tillárom, haj!
(Legegyszerűbben úgy tudsz megjegyzést írni, ha itt, szinte EZ ALATT a megjegyzés szóra kattintasz.) 

IMPROVIZÁCIÓ ÉS COACHING - II. Az improvizáció botránya

Az improvizáció jelentése = előre nem látható, váratlan.

Bontásban: im-pro-visus (= nem-előre-látás).

Az im-provizáció az előrelátható, várható ellentéte - pro-videre = előre látni.

Az angolban a provide jelentése = ellát, beszerez, gondoskodik, nyújt, szolgáltat.

A pro-videre-ben, a provide-ban ott van tehát a biztonság eleme, ami a főnévi alakban ugyancsak tisztán megjelenik: provision = ellátás, gondoskodás, intézkedés, szolgáltatás, ellátmány, élelem.

Tehát a pro-vízióban, az előrelátásban a biztonságot találjuk meg.

Hova érkeztünk? - a tervezhetőséghez, az ismételhetőséghez, a szabványhoz, stb. Ahhoz a működéshez, amely nem enged, vagy legalábbis nem akar engedni bizonytalanságot a jövőbeli folyamatokban, a jövőbeli folyamatokra nézve.

Vagyis a tanácsadás különös területére kerültünk. Erről a biztonságról szól minden minőségbiztosítási rendszer, a projekt-menedzsment, a szabványok. Cél a bizonytalan, váratlan elemek előzetes kiküszöbölése az által, hogy a pontosan szabályozott folyamat-lépések megtervezése és megvalósítása révén és által nem hagyunk esélyt a véletlennek, a váratlannak. Vagyis: BIZTOSRA MEGYÜNK.

Az improvizáció azért botrányos, mert  az im- fosztóképző nyomán elveszítünk - pontosabban elveszíteni vélünk - minden biztonságot: nem tudjuk, mi következik. Az ellenőrizhetetlen, a véletlen, a kiszámíthatatlan felségterületére lépve oda a magabiztosságunk! Ez megengedhetetlen.

Megengedhetetlen?

Kérdés, kinek, milyen esetben.

Az kiszámíthatatlanság nyomán megélt bizonytalanság valójában a félelem köpönyege. Félni kezdünk attól, hogy itt valami olyan történik, ami felett nincsen ellenőrzésünk. Ha nincs ellenőrzés, nincsen hatalom sem. Ez a botrány, ezt érzi sok ember megengedhetetlennek. Ezért volt botrány a dzseszz is kialakulásának idején és lényegében mind a mai napig.

De nézzük tovább, mit mondanak nekünk a szavak!

Az im- képző révén beleestünk a bizonytalan, a véletlen világába - tegyük hozzá: a jobb félteke hatáskörébe, az irracionális rendszer és folyamatok "áttekinthetetlenségébe", előre nem láthatóságába, bizonytalanságába.

Ha most megfutamodunk, és kiakolbólítjuk az improvizációt, ezt veszítjük el: improve = javít, bővít, gazdagít, finomít. Mert ez is benne van az improvizációban (igazából pont ez van benne!): a javítás lehetősége, a bővítésé, a gazdagításé, a finomításé.

Ez a számunkra most azt jelenti, hogy az improvizáció új minőséget hoz létre!!!, szemben a szabvány, a minőségbiztosított folyamatok előre-láthatóságával, biztonságával.

Fontos! Ez nem azonos azzal, hogy a szabvány eleve rossz lenne, bezzeg az improvizáció meg jó! (De nem is fordítva!) Másra jó az egyik, és másra a másik!

Itt tér vissza az integráció gondolata. Az integrált coach a tudás-alapú bizalmat - ez felel meg a projekt-szemléletnek - integrálta az élettörténeti gyökerű bizalommal - ez pedig a rugalmasság, improvizáció szemléletének -, és képes a kettőt ötvözni előítélet nélkül: ez a profi coach! (Remélem, látszik, hogy már régen nem csak a coachingról beszélünk!)

Tovább!

Az improvizáció az improve révén új minőséget hoz létre. Ennek fosztóképző nélküli alakja a prove = próbál, érvényesít, bizonyít.

Vagyis a képző itt nem ellentétet hoz létre, hanem az új minőséghez való jutás útját magyarázza: kísérletezés révén juttat érvényre. Tehát nem kész klisék, receptek alapján dolgozik, hanem enged a véletlennek: hozzon létre az új rendet, megoldás, új minőséget!

A prove az angolban visszamegy a proud – büszke – szóra, ami óangol alakjában – prud, prute – azt jelenti: kitűnő, fényes ÉS arrogáns, dölyfös, gőgös, fennhéjázó.

Felismerhetjük e szavakban a brutális szó elő-alakját is.

Mire lehet büszke az improvizáló? Arra, hogy bátor volt, vakmerő, vállalta a kockázatot, az esetleges bukást, valami olyat tett, amit előtte még soha senki, ráadásul valószínűleg ő sem tudja megismételni soha többé (talán nem is akarja, mert abból indul ki, hogy a világ változékony, stb.).

Itt találtuk meg a botrány(osság) gyökerét. Az improvizáció valami magasztos maggal rendelkezik, amely révén fényhez, megvilágosodáshoz, kitűnőséghez juthatunk, következményes büszkeségünk azonban könnyen átcsaphat dölyfösségbe, fennhéjázásba, azaz nagyképűségbe. Avagy büszkeségünket ért(elmez)hetik nagypofájúságként is, mondjuk, azok, akiknek ez az egész improvizációs holmi a bizonytalanság, zűrzavar megtestesülése - és máris kész a konfliktus.

Az óangol prud, prute mindenesetre egyszerre jelent valami fennköltet, jót és valami alpárit, rosszat. Nehéz meghallani a különbséget, nehéz megtalálni, mettől-meddig emez, és honnantól amaz... Nehéz megtalálni, hol a határ.

Latin-angol vonalon haladtunk, nézzük, mi a helyzet a magyarban, mi van a rögtönzéssel.

A szó jelentése az azonnalhoz közeli, vagyis a rögtönző ember nem az időhöz, hanem a pillanathoz - az időtlen pillanathoz - igazítja tevékenységét. Amit a pillanat diktál - ez egyetlen vezérlő elve. Semmi tervszerűség, semmi kiszámíthatóság, semmi jövőbe vetett figyelem! Figyelmetlenség = fegyelmezetlenség. A veszélyérzet lényege: ad hoc, véletlenszerű, kiszámíthatatlan - vagyis ugyanott vagyunk, mint az angolban.

A RöG-tönzés során a RöG-tönző szakít RöG-höz-kötöttségével, kötöttségeitől el-RúG-ja magát, fel-RúGja a szabályokat és a szabványokat, azokkal RuGalmasan szakít!

Ez egy biztonságra, megelőzésre, ismételhetőségre, szabványra kiélezett - bal agyféltekés - értékrend számára megengedhetetlen. Az ilyen értékrenddel rendelkező személyiség - akinek élettörténeti eredetű biztonságérzete nem kellőképpen erős - úgy érezheti, hogy a RöG-tönző el-RuG-aszkodott a valóságtól; persze attól a valamitől, amit ő valóságként érzékel.

Az MBTI-ban itt a két észlelési (ellen-) pólus nyilvánvalóan megmutatkozik: a rögtönző, improvizáló vezető, coach, zenész, szükségszerűen iNtuitív, aki egyértelmű, másodpercre RöG-zített feltételek nélkül - tulajdonképpen bizonytalanságban - is jól és biztonságban tudja érezni magát. Szemben az S-es, szenzitív alkattal, aki a biztonságot nem egészben (élettörténetileg, egészlegesen), hanem csak lépésről-lépésre és a lépések meghatározott egymáshoz-kapcsoltságában tudja megtalálni.

Összefoglalva tehát: kétélű dolog - az improvizáció a maga váratlanságában, előre nem látható voltában javít, új dolgot, minőséget hoz, eredményez, nyújt valamit, gondoskodik, ellát (élelemmel, valami olyannal, amire szükségünk van, amire éhesek vagyunk, amire fáj a fogunk), de benne van a gőg, az arrogancia, a "brutalitás" lehetősége, veszélye is.

Itt megfogható az improvizációval kapcsolatos megítélés kettőssége is: nem bízok semmit a véletlenre, legyen a folyamat újra és újra ismételhető, vagyis eljutottunk a szabványosítás belső motivációjához: biztonságban lenni e lehetséges negatív következményektől akár annak árán is, hogy elveszítjük az improvizáció rugalmasságát, azt az új és alkalmazkodó – ezért hatékony minőséget, amit az improvizáció tartogat nekünk.

Az improvizáció azonban – ezt már láttuk – előzetes tudás nélkül tényleg veszélyes lehet (ártatlan változata a macskazene). A síelő nem tudja eljátszani, hogy nem tud síelni, ha nem tud síelni! Csak akkor tudja az ügyetlent adni, ha tud síelni.

Megfelelő skála-tudás nélkül bajos könnyedén játszani a billentyűkön!

Most akkor legyen a folyamat ismételhető vagy hagyjuk szabadon a teret az improvizációnak?

Ki szavaz az egyik mellett a lehetőségekkel érvelve, és ki a másik mellett a veszélyeket kihangsúlyozva?

Ez egyrészt személyiség-, másrészt felkészültségi kérdés.

Harmadrészt - mégis első helyen - integráltság kérdése!

De erről már legközelebb
(Legegyszerűbben úgy tudsz megjegyzést írni, ha itt, szinte EZ ALATT a megjegyzés szóra kattintasz.) 

Mennyi az idő?

Ezt nézzétek meg!

Ennek a bejegyzésnek itt most semmi logikája a ProfiCoaching rendszerében, csak eszembe jutott egy videó, amit, gondoltam, megosztok a Nagyérdeművel.

- - - - - - - - - - - - - - - -

 
Innen csak az olvassa tovább, aki nem fél, hogy a filozófikus gondolatok megülik a gyomrát ebben a nagy hőségben! -
A klipnek magamra nézve talán mégis van érvénye. Annyi minden sűrűsödött össze mostanra a fejemben, hogy úgy tűnik, tudattalanom felszínre küldte a kérdést: mennyi időd van?
Itt van mindjárt, ugye, a blog. Aztán egy új munka lehetősége, már szerződött csoportok, coachingok, a posztgrad változás- és válságmenedzsment szak, amire járok, egy bonyolult projekt, jónéhány várható ügy, satöbbi. És akkor még nem beszéltem a magánéleti tervekről, elképzelésekről, vágyakról, családról, jelentős költözési utórezgésekről.
Reggel az is jutott eszembe a zuhany alatt, úgy 60 %-ra kellene beállítanom őszi terhelésemet, hogy az egyéb bejövő munkáknak, programoknak még legyen hely (a hely itt = idő), illetve, hogy ne jöjjön létre túlterhelés.
Erre ötlött fel egyszer csak ez a muris videó, amely ugyan a pontos idővel foglalkozik, számomra most azonban mégis inkább az a jelentése, hogy menny időm is van (pontosan)? Mennyivel, mennyiből ga(rá)zdálkodhatok?
A kérdés - mennyi időm van? - élettörténeti súlyú jelentésének taglalásától most eltekintek, úgyis ott van az útmutatás erre vonatkozólag: "nem tudhatjátok sem a napot, sem az órát", legyen ez elég.

Annyi összefüggés mégis lehet a Mennyi idővel gazdálkodom? és a Mennyi időm van még? értelmű jelentés között, hogy a rövid távú terhelés hosszú távú kifejletekben nyilván éreztetni fogja a hatását!

Aztán még azért is jó ez a klip, mert nagyon vonzó tanácsadói szerepviszonyt mutat be. A tanácsadás egyszerűsége, a tanácsadó könnyedsége, stb. Én egyértelműen a szamaras emberrel azonosulok: nyugalom, béke, egyszerűség, tiszta tudás, a tetszeni-vágyás teljes hiánya, és így tovább.

Meg még valamiért is jó ez a videó. Csak. De azt nagyon.

Összefoglalásul: a Mennyi az idő? kérdés három jelentése:

1. Óra, perc, most.
2. Tartalék, saját idő-keret mértéke, közeljövő, élet-vezetés, terhelés.
3. A hátralévő idő mennyisége, távolabbi jövő, élet vége

Te jó ég, tényleg, mi lehet a bolygóállás, hogy egy ilyen videó körül ilyen filozofikus héjak rajzolódnak?!
(Legegyszerűbben úgy tudsz megjegyzést írni, ha itt, szinte EZ ALATT a megjegyzés szóra kattintasz.)