Seneca

"Ha az íjász elvéti a célt, magában keresi a hibát. Ha nem találsz célba, az sosem a cél hibája. Jobb célt akarsz? - Legyél jobb Te magad!" (G. Arland)
"Ha nem tudod, melyik kikötőbe vitorlázol, egyik szél sem kedvező." (Seneca)
"Világosan meghatározott célok hiányában mindennapi triviális dolgokat kezdünk furcsa hűséggel elvégezni, míg végül a rabszolgájukká válunk." (R. Heinlein)
"Változtasd meg a világot! Kezdd magaddal!" (Máni)


A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Integráció. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Integráció. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. október 9., szerda

MEET - jön!

Kezemben a film! Irtó nagy helyet foglal, de meg fogok küzdeni vele, és felteszem.
Eszter készített egy kisebb - és persze kevésbé jó minőségű - változatot is; legrosszabb esetben megnézheti azt, akinek van érdeklődése az ügyre. Meg 20 perce.

Más: 1012. És senki nem jelentkezett, hogy ő volt az 1000. Vérzik a szívem, de nem tudok mit csinálni. A 2000-ikhez, lehet, keresek egy hekkert. Meglátom.

Álomnyitogató

 

Jó éjt mindenkinek!
Tényleg, van egy álomblog is: akinek van izgalmas álma, írja meg! Vagy ott a Hozzászólásban vagy itt, alul a Személyes üzenetben.







Csak a neved kezdőbetűjével jelenik meg, és kitűnő kulcs jár mellé a nyitogatáshoz! - beadod az álmod, kapsz mellé kulcsot. Nem fordítva!


Addig is, míg jön a MEET...

2013. szeptember 24., kedd

A szervezeti bölcsesség gyümölcse

Kedves Olvasóim,
A Cutting Edge konferencián csak az akadályozott meg Gelei András előadásának meghallgatásában, hogy éppen egyidőben "léptünk föl" a seregszemlén.
Pedig András nagyon is idevágó, "mítes" témában utazik szintén - előadását a programfüzet így harangozta be:

> Az OD egyedi lehetősége: a szervezeti bölcsesség kibontakoztatása -
A „bölcsesség” nehezen definiálható, szervezeti, vezetési, szervezetfejlesztési értelemben
különösképp, de mindannyian megérezzük, ha a közelébe kerülünk. A legtöbb szervezetben ma alig van jelen a bölcsesség, még szavak szintjén is más a mérvadó – pl. gyorsaság, pörgés, hatékonyság, az igények rugalmas kielégítése mindenek felett (s ezek hátterében az irányíthatóság, a bebiztosított kontroll, a megfelelni akarás átható vágya, az elbukás elemi félelme). Hiszem, hogy mostani, új korszakunkban is eljön a „józan ész” időszaka, s vele együtt a szervezeti-vezetői letisztultság és leegyszerűsödés igénye, az önreflexió, alázat és az érzelmi megtartó-képesség alapkívánalma, a belső erő és a „beledőlni merés” értéke. Szerintem egy egyszerre gyakorlati és elméleti, egyszerre aktív és kontemplatív alapállás képviselete a feladatunk, mert ezen „régi-új” elvek jelentik az OD igazi lehetőségét és esélyét; – de ehhez nekünk is változnunk kell. <


Ma pedig Gelei András ezzel a jó hírrel szolgált:

"Idén is örömmel osztom meg Veletek, hogy a Financial Times legújabb rangsorában mesterszakunk (Budapesti Corvinus Egyetem / Vezetés és szervezés mesterszak) ismét benne van világ legjobbjai között, 68. helyezéssel.

A legjobb 70 képzést tartalmazó lista ez.


A táblázatból az is látható, hogy az ár/érték arányt tekintve 33-ak vagyunk a világon.

Külön öröm, hogy Szervezeti magatartás képzésünk (ezek mi vagyunk!) a végzett hallgatók értékelése alapján az összes intézmény között a 7. helyet szerezte meg!

A teljes hír itt olvasható.


Kérem, örüljetek együtt velünk - és ha érdekelheti őket, továbbítsátok barátaitoknak, kollégáitoknak, partnereiteknek is a jó hírt!"


Kedves András, szívből gratulálok, együtt örülök és remélem, mihamarabb tudunk személyesen is találkozni és beszélgetni nagy bölcsen, ahogy tervezzük már egy ideje.
Talán leginkább magamat bátorítom, mikor jelzem: egy követ fújunk!
Salve!



(Legegyszerűbben úgy tudsz megjegyzést írni, ha itt, szinte EZ ALATT a megjegyzés szóra kattintasz.)

2013. szeptember 23., hétfő

MEET - a megújuló ember tréningje

Lezajlott gyönyörűségesen a "Van-e élet a tréningek után?" című előadás az
SzMT Cutting Edge Konferenciáján!

"Képzett, túltréningezett, gyakorlott, profi vezetőinknek nehéz igazán újat mondani, amire szükségük lenne, az pedig nem adható kívülről:
idő, belső energia és motiváció.
A kapcsolat személyes hogylétük és munkahelyi teljesítőképességük között tisztán kimutatható.
Ezekből a tényekből kiindulva lehetséges-e mégis vezetőink (és munkatársaik) fejlesztő támogatása?"

Természetesen megoldást is kínálunk: ha egyszer nem lelkesít kívülről semmi, akkor belülről kell megújulnunk!


Megújuló Emberi Erőforrások Tréning© - MEET ©
"AZ ÉLET A TRÉNINGEK UTÁN KEZDŐDIK!"


Múlt csütörtökön az ígértem, hogy az előadás prezi-anyagát a hétvégén fölteszem a blogra (és a MEET © jelentős - profi - coaching vonatkozásairól pedig ugyancsak hamarosan írok).
Ígéretemet nem felejtettem, ám az éter ördöge csintalankodik, ezért kérlek, légy türelemmel, úgy látom, már ma, esetleg holnap megtekintheted itt vagy a STRATEGO honlapján.

További jó hír, hogy a készített videó is egész jó lett, tehát a teljes előadást megnézheted-meghallgathatod körülbelül 10 napon belül!

"Hamarosan jövünk!..."
(Legegyszerűbben úgy tudsz megjegyzést írni, ha itt, szinte EZ ALATT a megjegyzés szóra kattintasz.)

2013. szeptember 1., vasárnap

KÖNNYEDSÉG ÉS NÁRCIZMUS

...az izzadtságszag vagy az erőfeszítés csikorgásának hiánya - vagyis a könnyedség - a Kliensben esetleg azt az érzetet kelti, hogy az, amit a Coach csinál, nem valami nagy ügy - ül és hallgat, esetleg föltesz néhány kérdést; mi van abban...? Ráadásul jó sok pénzért...
- - - - - - -

A profi coaching lényegi sajátosságaként a rugalmasságot tételezem (Mitől profi egy coaching? - 2013. július 20-i és augusztus 7-i bejegyzés).
Ennek alapja a tudás, a bizalom és az integráltság, illetve ebből származtatom az improvizáció készségét és működtetését.
 
Külön eddig még nem emeltem ki, most megteszem: a rugalmasság, az improvizáció egyik lényeges aspektusa a KÖNNYEDSÉG - "...könnyedén, erőlködés nélkül, mintha ez az alkalmazkodás a világ legtermészetesebb dolga volna" (INTEGRÁLT COACHING és coach-motivációk c. bejegyzés, 2013. július 27-én).

A könnyedség színvonal-jelző.
A Coach az élettörténeti és a tudás-függő bizalom integrált állapotában, teljes bizonyosságban (magabiztossággal) uralja az eszközt, amellyel dolgozik, és a tökéletes jelenlét nyugalmával észleli a kapcsolatot, amely működésének, illetve Kliense fejlődésének, a kölcsönös előnyöket hozó változásnak a közege, tere. A legjobb közeg ez - teljesítmény és komfort-érzet magas fokon, izgulás- és görcsmentes munkaélmény, igazi flow.
A könnyedség színvonalának elérése pillanatában azonban a Coach meglepetés-szerűen újabb - és igen komoly - erőpróba elé kerül!
Ilyen esetekben az izzadtságszag vagy az erőfeszítés csikorgásának hiánya - a könnyedség - a Kliensben azt az érzetet kelti, hogy az, amit a Coach csinál, nem valami nagy ügy - sok pénzért ül és hallgat, esetleg föltesz néhány kérdést; mi van abban...?

Trénerként ezt sokszor élesebben meg lehet tapasztalni, mikor egy-egy résztvevő azt találja mondani: "tök jó neked - csak idejössz, mindenféle játékokat vezetsz itt elő, jól szórakozol, és még jó sok pénzt is keresel ezzel az egésszel. Esetleg hozzáteszi: "Tetszik! Innentől én is inkább tréner leszek!"
"Értékelésében" nyoma sincs az elismerésnek, nem érzékeli a befektetett időt, pénzt, energiát, tanulást, tudást, tapasztalatot, nem ismeri el a szellemi munkát, stb.
Miért? Mert csak a könnyedséget érzékeli!

Ezzel ugyan tulajdonképpen kaptál egy nagyszerű visszajelzést, mintha azt mondták volna: "PROFI VAGY! - miközben dolgozol, nem is látszik rajtad, hogy dolgozol!", mégis a tréner - és természetesen, ha nem is ilyen kontrasztos megjelenéssel, a Coach - egoja nagy támadást kapott! Az elismerés hiányának sérelmét kell átélnie:
"Végre elértem a könnyedség színvonalát, de elvesztettem az elismerés csillogó kincsét!"
Indulatok jelentkeznek a Trénerben, a Coachban, mosolyogva tűr és tehetetlen. Érzi, hogy nem kezdhet bizonygatásba, hogy igenis milyen nehéz munkát végez, mert egyfelől úgysem hinnék el, másfelől kimutatná, hogy nehezen kezeli a nárcisztikus sérelmeket - és már le is pottyant a trónról, amelyre a könnyedség ültette... Lebukott így is, úgy is.

Igen, jó vagyok... De hohohohó! Hol az elismerés (a külső visszaigazolás!)?! Ajjaj, a könnyedség veszélyes.

Nehéz pillanat ez, amely könnyen visszavetheti a Coachot belső integrációs folyamatában!
"Ha túl könnyed vagyok, nem ismernek el. Ha nem ismernek el, nem keresnek engem, ha nem keresnek, akkor én meg nem keresek pénzt..."

A keletkező dilemma kábé így hangzik:
"Hogyan mutassam meg, hogy ez milyen komoly munka, hogyan demonstráljam a saját nagyságomat, profizmusomat úgy, hogy közben megmaradjon a könnyedségem?".
Lehetséges válaszok:
  1. Ha e kettő egyidejű megvalósításának mutatványa sikerül, akkor létrejön a mutatványos coach, az álguru - ez megrekedés. (A narcizmus erősebb a profizmusnál.)
  2. Ha a demonstráció indul el, akkor a Coach a könnyedség színvonala helyett egy korábbi szinten folytatja tevékenységét - ez visszaesés. (A félelem erősebb a profizmusnál.)
  3. Ha a Coach észleli, felismeri és (legalább önmagának) bevallja saját narcisztikus érzéseit, elfogadja ezek létét, feldolgozásukba kezd, és - vállalva a megélhetési kockázatnak a hatalomérzetében sértett ego által sugallt fenyegetését  - a könnyedség megtartása mellett dönt, vagyis elkötelezett a profizmus mellett, akkor esélyt ad magának a tovább fejlődésre - ez a továbblépés. (A profizmus erősebb a hatalom-központú narcizmusnál, félelemnél.)

Hát persze, hogy az önhittség, a gőg az én életemben is sokszor megjelent. Hányszor éreztem, hogy sért az elismerés elmaradása!
Nárcisztikus ember vagyok - ez már csak a pályaválasztásból is tisztán látszik: tréner, coach; kiáll az ember mások elé, beszél, tudását megosztja, önmagát támogatóként határozza meg, mások rá figyelnek, esetleg tőle várnak megoldást vagy segítséget megoldás megtalálásához, és az ember úgy érzi és úgy is tálalja magát, hogy "alkalmas vagyok erre a szerepre". Az ember - vagyis én... - kiáll egy színpadra, és előad...
A trénerség alkotóelemeiben az exhibicionizmus vitathatatlanul kimutatható. E vonatkozásban a coach szerepkör a trénerinek egy introvertált változata.
Érdemes így is szemlélnünk magunkat.

Én úgy járok el, hogy nem rejtőzöm el a narcizmusom elől (felismertem, hogy nem is tudok, akkor meg minek hadakozzam ellene), hanem munkaeszközként használom: minden - szakmai - folyamatot megvizsgálok abból a szempontból is, hogy én hogyan vagyok benne.
Vagyis szembemegyek a narcizmusommal, és eleve narcisztikusan közelítek a folyamatokhoz.
Ez jó játék, és még szerencsém is van: a szakirodalomban ezt az eljárást ugyanis önreflexiónak nevezik.
Szóval, ha nem magam vagyok, mint ebben a blogban, és nem akarok exhibicionista módon kitárulkozni, akkor elhallgatom, hogy narcisztikus vagyok, és inkább azt emelem ki, hogy önreflektív módon dolgozom.
És az azért már komoly és nagyon intellektuális.

Úgy tapasztaltam, nem engedhetem meg magamnak, hogy elveszítsem a rugalmasságomat, mert nekem az a szabadság.
Ha mások tetszésére játszva a gurut vagy az igen komoly expertet alakítom, az egy idő után nagyon fáraszt, mivel nem oda teszem az energiámat, ahol az természetesen megnyilvánulhatna, hanem a demonstrációba vagy a félelembe.
És akkor elveszítettem a szabadságomat, a könnyedségemet, a rugalmasságomat, akkor oda a profizmusom.
Én, ketten, kezdünk egész jóba lenni a narcisztikus énemmel. Lassan látom, hogy az nem egy másik, hanem az is én vagyok, egyenrangúságban, igazából külön sem válunk. Lehet például, hogy most ő beszélek. Jókat játszom, bújócskázom egymással, és így, játszva, egyre többet tanulunk. Tanulni márpedig jó - igaz, Pajtás?
Ja - bólint. Közben van egy grimasz az arcán, most ezt nem pontosan értem, de nagyon muris.
(Legegyszerűbben úgy tudsz megjegyzést írni, ha itt, szinte EZ ALATT a megjegyzés szóra kattintasz.)

2013. augusztus 7., szerda

MITŐL PROFI EGY COACHING?

Szó-kivonat a július 20-i, első bejegyzés óta megfogalmazottakból --

Profi coaching sarokkövek, kulcs-szavak:
  • rugalmasság
  • keretek
  • bizalom, integráltság
  • improvizáció

A rugalmasság alapja
  • széleskörű tudás (ismeretek és tapasztalat)
  • a coach integráltsága - tudásba vetett és élettörténeti bizalom integrációja (pl. trust the process elv elfogadása, félelem és irányzatokhoz való merev elköteleződés hiánya, integrált bizalom adta magabiztosság,  stb.)
  • keretek tartása - biztos körvonalak (idő, módszertan, célok) adta biztonság
  • improvizáció - az adott keretek között a meglévő, széleskörű tudásból táplálkozó és az integrált bizalomból kiinduló rögtönzés alkotó, félelem-mentes szabadsága, szabad rögtönzés
Kibontás, részletek a bejegyzésekben.
(Legegyszerűbben úgy tudsz megjegyzést írni, ha itt, szinte EZ ALATT a megjegyzés szóra kattintasz.)

2013. augusztus 4., vasárnap

IMPROVIZÁCIÓ ÉS COACHING - II. Az improvizáció botránya




Az improvizáció jelentése = előre nem látható, váratlan.
Bontásban: im-pro-visus (= nem-előre-látás).

Az im-provizáció az előrelátható, várható ellentéte - pro-videre = előre látni.
Az angolban a provide jelentése = ellát, beszerez, gondoskodik, nyújt, szolgáltat.
A pro-videre-ben, a provide-ban ott van tehát a biztonság eleme, ami a főnévi alakban ugyancsak tisztán megjelenik: provision = ellátás, gondoskodás, intézkedés, szolgáltatás, ellátmány, élelem.
Tehát a pro-vízióban, az előrelátásban a biztonságot találjuk meg.
Hova érkeztünk? - a tervezhetőséghez, az ismételhetőséghez, a szabványhoz, stb. Ahhoz a működéshez, amely nem enged, vagy legalábbis nem akar engedni bizonytalanságot a jövőbeli folyamatokban, a jövőbeli folyamatokra nézve.

Vagyis a tanácsadás különös területére kerültünk. Erről a biztonságról szól minden minőségbiztosítási rendszer, a projekt-menedzsment, a szabványok. Cél a bizonytalan, váratlan elemek előzetes kiküszöbölése az által, hogy a pontosan szabályozott folyamat-lépések megtervezése és megvalósítása révén és által nem hagyunk esélyt a véletlennek, a váratlannak. Vagyis: BIZTOSRA MEGYÜNK.
Az improvizáció azért botrányos, mert  az im- fosztóképző nyomán elveszítünk - pontosabban elveszíteni vélünk - minden biztonságot: nem tudjuk, mi következik. Az ellenőrizhetetlen, a véletlen, a kiszámíthatatlan felségterületére lépve oda a magabiztosságunk! Ez megengedhetetlen.
Megengedhetetlen?
Kérdés, kinek, milyen esetben.
Az kiszámíthatatlanság nyomán megélt bizonytalanság valójában a félelem köpönyege. Félni kezdünk attól, hogy itt valami olyan történik, ami felett nincsen ellenőrzésünk. Ha nincs ellenőrzés, nincsen hatalom sem. Ez a botrány, ezt érzi sok ember megengedhetetlennek. Ezért volt botrány a dzseszz is kialakulásának idején és lényegében mind a mai napig.

De nézzük tovább, mit mondanak nekünk a szavak!
Az im- képző révén beleestünk a bizonytalan, a véletlen világába - tegyük hozzá: a jobb félteke hatáskörébe, az irracionális rendszer és folyamatok "áttekinthetetlenségébe", előre nem láthatóságába, bizonytalanságába.
Ha most megfutamodunk, és kiakolbólítjuk az improvizációt, ezt veszítjük el: improve = javít, bővít, gazdagít, finomít. Mert ez is benne van az improvizációban (igazából pont ez van benne!): a javítás lehetősége, a bővítésé, a gazdagításé, a finomításé.

Ez a számunkra most azt jelenti, hogy az improvizáció új minőséget hoz létre!!!, szemben a szabvány, a minőségbiztosított folyamatok előre-láthatóságával, biztonságával.
Fontos! Ez nem azonos azzal, hogy a szabvány eleve rossz lenne, bezzeg az improvizáció meg jó! (De nem is fordítva!) Másra jó az egyik, és másra a másik!
Itt tér vissza az integráció gondolata. Az integrált coach a tudás-alapú bizalmat - ez felel meg a projekt-szemléletnek - integrálta az élettörténeti gyökerű bizalommal - ez pedig a rugalmasság, improvizáció szemléletének -, és képes a kettőt ötvözni előítélet nélkül: ez a profi coach! (Remélem, látszik, hogy már régen nem csak a coachingról beszélünk!)


Tovább!
Az improvizáció az improve révén új minőséget hoz létre. Ennek fosztóképző nélküli alakja a prove = próbál, érvényesít, bizonyít.
Vagyis a képző itt nem ellentétet hoz létre, hanem az új minőséghez való jutás útját magyarázza: kísérletezés révén juttat érvényre. Tehát nem kész klisék, receptek alapján dolgozik, hanem enged a véletlennek: hozzon létre az új rendet, megoldás, új minőséget!

A prove az angolban visszamegy a proud – büszke – szóra, ami óangol alakjában – prud, prute – azt jelenti: kitűnő, fényes ÉS arrogáns, dölyfös, gőgös, fennhéjázó.

Felismerhetjük e szavakban a brutális szó elő-alakját is.
Mire lehet büszke az improvizáló? Arra, hogy bátor volt, vakmerő, vállalta a kockázatot, az esetleges bukást, valami olyat tett, amit előtte még soha senki, ráadásul valószínűleg ő sem tudja megismételni soha többé (talán nem is akarja, mert abból indul ki, hogy a világ változékony, stb.).
Itt találtuk meg a botrány(osság) gyökerét. Az improvizáció valami magasztos maggal rendelkezik, amely révén fényhez, megvilágosodáshoz, kitűnőséghez juthatunk, következményes büszkeségünk azonban könnyen átcsaphat dölyfösségbe, fennhéjázásba, azaz nagyképűségbe. Avagy büszkeségünket ért(elmez)hetik nagypofájúságként is, mondjuk, azok, akiknek ez az egész improvizációs holmi a bizonytalanság, zűrzavar megtestesülése - és máris kész a konfliktus.
Az óangol prud, prute mindenesetre egyszerre jelent valami fennköltet, jót és valami alpárit, rosszat. Nehéz meghallani a különbséget, nehéz megtalálni, mettől-meddig emez, és honnantól amaz... Nehéz megtalálni, hol a határ.

Latin-angol vonalon haladtunk, nézzük, mi a helyzet a magyarban, mi van a rögtönzéssel.
A szó jelentése az azonnalhoz közeli, vagyis a rögtönző ember nem az időhöz, hanem a pillanathoz - az időtlen pillanathoz - igazítja tevékenységét. Amit a pillanat diktál - ez egyetlen vezérlő elve. Semmi tervszerűség, semmi kiszámíthatóság, semmi jövőbe vetett figyelem! Figyelmetlenség = fegyelmezetlenség. A veszélyérzet lényege: ad hoc, véletlenszerű, kiszámíthatatlan - vagyis ugyanott vagyunk, mint az angolban.
A RöG-tönzés során a RöG-tönző szakít RöG-höz-kötöttségével, kötöttségeitől el-RúG-ja magát, fel-RúGja a szabályokat és a szabványokat, azokkal RuGalmasan szakít!
Ez egy biztonságra, megelőzésre, ismételhetőségre, szabványra kiélezett - bal agyféltekés - értékrend számára megengedhetetlen. Az ilyen értékrenddel rendelkező személyiség - akinek élettörténeti eredetű biztonságérzete nem kellőképpen erős - úgy érezheti, hogy a RöG-tönző el-RuG-aszkodott a valóságtól; persze attól a valamitől, amit ő valóságként érzékel.

Az MBTI-ban itt a két észlelési (ellen-) pólus nyilvánvalóan megmutatkozik: a rögtönző, improvizáló vezető, coach, zenész, szükségszerűen iNtuitív, aki egyértelmű, másodpercre RöG-zített feltételek nélkül - tulajdonképpen bizonytalanságban - is jól és biztonságban tudja érezni magát. Szemben az S-es, szenzitív alkattal, aki a biztonságot nem egészben (élettörténetileg, egészlegesen), hanem csak lépésről-lépésre és a lépések meghatározott egymáshoz-kapcsoltságában tudja megtalálni.

Összefoglalva tehát: kétélű dolog - az improvizáció a maga váratlanságában, előre nem látható voltában javít, új dolgot, minőséget hoz, eredményez, nyújt valamit, gondoskodik, ellát (élelemmel, valami olyannal, amire szükségünk van, amire éhesek vagyunk, amire fáj a fogunk), de benne van a gőg, az arrogancia, a "brutalitás" lehetősége, veszélye is.

Itt megfogható az improvizációval kapcsolatos megítélés kettőssége is: nem bízok semmit a véletlenre, legyen a folyamat újra és újra ismételhető, vagyis eljutottunk a szabványosítás belső motivációjához: biztonságban lenni e lehetséges negatív következményektől akár annak árán is, hogy elveszítjük az improvizáció rugalmasságát, azt az új és alkalmazkodó – ezért hatékony minőséget, amit az improvizáció tartogat nekünk.

Az improvizáció azonban – ezt már láttuk – előzetes tudás nélkül tényleg veszélyes lehet (ártatlan változata a macskazene). A síelő nem tudja eljátszani, hogy nem tud síelni, ha nem tud síelni! Csak akkor tudja az ügyetlent adni, ha tud síelni.

Megfelelő skála-tudás nélkül bajos könnyedén játszani a billentyűkön!



Most akkor legyen a folyamat ismételhető vagy hagyjuk szabadon a teret az improvizációnak?

Ki szavaz az egyik mellett a lehetőségekkel érvelve, és ki a másik mellett a veszélyeket kihangsúlyozva?

Ez egyrészt személyiség-, másrészt felkészültségi kérdés.
Harmadrészt - mégis első helyen - integráltság kérdése!

De erről már legközelebb
(Legegyszerűbben úgy tudsz megjegyzést írni, ha itt, szinte EZ ALATT a megjegyzés szóra kattintasz.) 

2013. július 28., vasárnap

Az integrált coach

A tegnapi bejegyzésben részletezett integrált coaching témához hozzátartozik a következő pontosítás, avagy a következők hangsúlyozása.
A tudás - bármilyen nagy, sok, mély, széleskörű - önmagában még nem biztosítja a rugalmasságot!

Valójában
NEM A COACHINGOT, NEM A COACHING MÓDSZERTANOKAT ÉS MEGKÖZELÍTÉSEKET KELL INTEGRÁLNI,
hanem a coach kell, hogy integrálja önmagát, önmagában a bizalom két forrását!

Az integratív coach-képzések alapkoncepciója és léte minden bizonnyal a fenti tétel sejtésén nyugszik: "A képzés célja, hogy olyan szakemberek képzését alapozza meg, akik többféle coaching módszertan elméletét és gyakorlatát integrálva képesek az intervencióra" - mondja az egyik ilyen képzés beharangozó szövege.

Ebben is nyomon követhető, hogy itt a tudások integrációját ígérik (ami máskülönben nagyszerű!) - de ezzel még a tudás-alapú (ön-) bizalom szintjén vagyunk csak.
Erről a hirdetés további szövege is egyértelműen értesít: "A haladó képzésben résztvevők elmélyítik elméleti és gyakorlati coaching ismereteiket, és a képzés elvégzésével képessé válnak önállóan coaching folyamatokat levezetni és magabiztosan [a kiemelés tőlem származik - L.K.] kezelni a leggyakoribb coaching kihívásokat".
Tehát még egyszer: az integráció a módszertanok, technikák, azaz a tudás szintjén történik, de nem számol a magabiztosság (mint a bizalom magatartás-szintű megnyilvánulása) élet-történeti forrásával.
Márpedig a "bízz a folyamatban!" (trust the process!), "higgy a Kliensedben", bízz az ő alkalmasságában, fejlődni tudásában, stb., kócsingos, fejlesztői "jelmondatai" éppen ebből az "ős-bizalom"-forrásból táplálkoznak!
A Coach e szintű bizalma teszi lehetővé és engedi meg a Kliensnek, hogy "ő csinálja meg önmagát", a Coach e forrásból táplálkozó magabiztossága tudja alázattal elengedni a segítő szerepkör hatalmi elemét, a nélkülözhetetlenséget a Coachee-val való viszonyban.

A szokásos integratív coach-képzések valójában coaching módszertanok integrációját ígérik és jó esetben adják is. Ez - az amúgy szükséges és hasznos! szakasz - azonban még csak a leendő profi coach tudás-oldali, külső ismereti fejlesztését biztosítja.
A másik oldal, az élettörténeti bizalom megtalálása vagy helyreállítása és fejlesztése viszont már nem külső, hanem belső, azaz ön-ismereti kérdés.
A két oldal integrációja révén jön létre az Integrált Coach, aki megszerzett ismereteit meglévő belső bizalomból szerveződő rugalmassággal tudja alkalmazni az adódó helyzetnek megfelelően, ahogy azt a TITOK  2. pontja kiemeli.
  1. a rugalmasság: alkalmazkodás törés nélkül
  2. akkor vagy rugalmas, ha arra reagálsz, ami van
  3. akkor tudsz rugalmas lenni, ha van miből annak lenned
Ezért az én olvasatomban és ajánlásomban az Integrált Coach Képzés egy alapvetően önismereti folyamat támogatása, amely a meglévő tudást szükséges minimumként értelmezve a tudás-alapú és az élettörténeti bizalom integrációját tűzi ki célul.


Az integrált coach maga a rugalmas ProfiCoach, akinek nem jelent sem nehézséget, sem félelmet a az improvizáció, amelyben
  • veszély helyett erőt lát,
  • szabálytalanság helyett lehetőséget,
  • kiszámíthatatlanság helyett ajándékot
(ami nem jelenti azt, hogy ne tudna kezelni adott esetben veszély-helyzetet, szabálytalanságot, vagy ne volna helyén a szíve valamilyen kiszámíthatatlannak tűnő helyzetben).


(Legegyszerűbben úgy tudsz megjegyzést írni, ha itt, szinte EZ ALATT a megjegyzés szóra kattintasz.)