Stand-by? Go on, Coach 'n MEET!

(Na,írtam Karácsony előtt, volt a nagy fogadalmam, hogy így, meg úgy, a MEET dolgát majd hogyan folytatom, míg aztán a Karácsony beelőzött. Alázat mindenekelőtt, tettem hozzá, engedek a nyomásnak, MEET-ügyben meg majd később találkozunk... Most van a később, még ha akkor nem is láttam.)
 

Vége a Karácsony idejének bőven, Farsang van!
A karácsonyi bejegyzést töröltem, mert így van rendjén.

Vissza a proficoachinghoz!

Két - pontosabban három - dolog fog történni hamarosan.
1. Ez a blog megy tovább a coaching ügyeivel, van több fejlemény, és még régi terveket is szándékozom továbbvinni, illetve megkezdett fonalakat újra felvenni.
2. A MEET szövegeit innen leveszem, és átteszem egy új blogra, amelyen
3. az új dolgok mellett meghirdetem az első nyitott Megújuló Emberi Erőforrás Tréninget!

Nézz vissza: egy héten belül megírom a részleteket! Let's MEET ©!

A visszajelzés fontosságáról

Nehéz a bloggerek élete!
Jól éreztem én azt még az elején, idén július 23-án, kedden - mikor azt írtam, "... innentől hagyok mindenféle tematika-központúságot, és azt írom, ami kikívánkozik belőlem. Nem azért írok, hogy bárki hozzászóljon, hanem csak a magam örömére..." -, hogy a legnehezebb az egészben a visszajelzés hiánya!
A számláló mutatja, hogy a legutóbbi bejegyzés óta, néhány nap alatt vagy 100-an látogatták meg a blogomat, és a MEET ©-videót is 40-en legalábbis elindították, HURRÁ!!! - arról azonban mit sem tudok, hogy Ti, kedves Látogatóim mégis mit gondoltok!
Mi a véleményetek? Mi tetszik nektek és mi nem? Mi van túlsúlyban: az elismerés vagy a csalódás (miután az érdeklődés, a kíváncsiság szükségszerűen megvolt)?
Van-e a szótlanság mögött várakozás? Miről olvasnátok szívesen? Stb.
Milyen kérdéseitek merültek, merülnek föl? (És mit válaszoltok magatoknak ezekre a kérdésekre?)
Van-e haszna annak, amit írok?
De hát szinte semmi.
Ebből az következik, hogy július 23-i írásom önvédelmi volt! Éreztem én, hogy így lesz. Hüm, hüm.

De nem azért vagyok én profi coach, hogy aztán át ne fordítsam mindezt máris egy szervezeti/kapcsolati párhuzamra, íme!

Fotó: Vály Sándor ("Petőfi Grassinában 09", 2005)

1. válasz: külső támogatás - már csak ennyiből is látszik, milyen fontos a visszajelzés! Vezetők! Adjatok visszajelzést szegény beosztott-bloggereiteknek, máskülönben egyre homályosabb tükörben látják önmagukat, és ott a veszély, hogy egészen elbizonytalanodnak, jó-e, amit csinálnak.
Ha pedig elbizonytalanodtak, akkor rögtön veszítenek is a motivációjukból, s ha már veszítettek belőle, máris nem fognak olyan szépen és hatékonyan dolgozni, meg jól sem érzik magukat, úgyhogy rövid úton létrehoztuk a motiváció és lojalitás tönkretételének ördögi körét.

Visszatérve hozzám: várhatom-e én, hogy nekem visszajelezzen bárki is? Világos, hogy nem. Persze örülhetek, ha egy-egy visszajelzést mégis kapok, itt van pl. ez:

Jó, nem? (Köszi, A.!)
Szóval: ... kérhetek visszajelzést, de el akkor sem várhatom.
 Akkor mi lesz a motivációmmal, honnan újulok meg?

2. válasz: belső támogatás - hogy honnan újuljunk meg, ha kívülről már nem lehetséges? Hát belülről! Pontosan ez a MEET © lényege! Belülről Megújuló Emberi Erőforrások!


És mivel meg vagyok győződve a MEET © működéséről, használom és alkalmazom, kis módosítással vissza is térek a kezdethez, csakhogy már nem önvédelemből!:


- azt írom, ami kikívánkozik belőlem.
- nem azért írok, hogy valaki hozzászóljon, visszajelezzen, hanem azért, mert ezt az egészet jónak, előnyösnek, hasznosnak és gyümölcsözőnek látom, tapasztalom! - azaz belső meggyőződésből.
Ez az én motivációm!

Azért, persze, minden visszajelzés fontos, hasznos és, izé, jól is esik...
Ez az igazság.

(Legegyszerűbben úgy tudsz megjegyzést írni, ha itt, szinte EZ ALATT a megjegyzés szóra kattintasz.

Személyes, csak a számomra látható üzenetet, visszajelzést a lap alján található űrlap segítéségével küldhetsz.)

SZKANDER, KALAPÁCS, SZÖG

Irányzatok harca - ez azért túlzás. Kongresszusokon, cikkekben, linkedIn-en is inkább csak finom feszültség, utalgatás érezhető az irányzatok elkötelezett képviselői között, melyik módszer, melyik megközelítés az egyedül - vagy inkább csak inkább - üdvözítő.
Nem harc ez, inkább csak bökögetés. Legyen szkander.

Oldjuk föl a szkander feszültségét két metaforával!

1.) Gépkocsi-metafora:
Vegyük azt, hogy egy autó menetteljesítménye, menetbiztonsága csökken.
Egy kocsi fő ismérve, a kocsi alapja, hogy halad, gurul (a szín, a lóerő, a kényelem, a sebességek száma, stb. mind csak felépítmény, variáns, a kocsi lényege szempontjából másodlagos). Ezért első megközelítésben megkísérelhetjük megjavítani úgy, hogy a kerekével kezdünk el foglalkozni.
Ez teljesen jó megközelítés, ha a gumik vagy a fékpofák elkoptak, és cserélni kell ezeket, vagy csapágyas a kerékagy, esetleg a tengellyel van valami kehe.
Lehet ez a megközelítés az executive coaching részmetaforája.
Viszont semmire sem megyünk kerékcserével, új csapágyak beszerelésével, ha beljebb, a motorral, a töltéssel, az injektorral, tudomisén, mivel van a gond.
Itt volna a life-coaching típusú szervíz helye.
Na, most melyik a jobb?
Egyik sem! Mindegyik jó akkor, ha ott és olyan módszerrel történik a beavatkozás, ahol és amilyennel szükséges és hatékony.

A RUGALMASSÁG követelménye szerinti széleskörű tudás hiánya persze eredményezheti azt, hogy kereket cserélek akkor is, ha a dugattyú sült be, vagy ellenkezőleg: motor-generált csinálok, vagy légzsákot cserélek, pedig csak a gumiredők koptak el, attól driftel a kocsi kanyarban még alacsony sebességnél is.

Kalapács, szög - a prezentáló HR-vezető esete

Mikor lehetséges ilyen botorság?

Ha valamit nem azért csinálok, mert arra van szükség, hanem azért, mert - csak - ahhoz értek!

Avagy, ahogy a bölcsesség mondja: "kalapácsot tart a kezében, és mindent szögnek néz".





2.) Futó metafora
Ezt most nem is fejtem ki, csak a minapi rendszerszemléleti megközelítés szerint jelzem, hogy egyetlen jelenség mögött elvileg rengeteg ok állhat, és bizony könnyen létrejöhet a Szög-Kalapács paradigma: ki mihez ért, ki mi mellett tör lándzsát, aszerint kezeli a helyzetet - rossz esetben a nélkül, hogy pontosan tudná, mire volna szükség.

Azért különös az egész, mert - visszatérve az autó metaforájára - nyilván javít a kocsi futásán, ha új gumikat szerelek rá, akkor is, ha nem a kerékkel van a fő baj. És bizonyára jót tesz a teljesítménynek a motor felújítása, a fúvókák kitisztítása akkor is, ha inkább a régi fékpofákat kellene újakkal helyettesíteni!
Ezért aztán nehéz megállapítani, mi jó, és mennyire, és lehetett volna-e jobb, s ha igen, mennyivel, satöbbi.

Ami pedig a futót illeti: képzeljük el, hogy romlik a teljesítménye, a szintideje emelkedik. Mi lehet az oka, vagyis hol, mivel kellene beavatkozni?

• meghúzódott egy izma
• megrándult a bokája
• fáradt
• rosszban van a feleségével
• mostanában elszív egy-egy cigarettát
• kiégett, elvesztette a futáshoz való kedvét
• sikertelenségi élménye volt, az veti vissza
• öregszik
• valami betegség gyengíti a tüdejét
• keringési zavarai vannak
• romlott a táplálkozása
• túl sokat kihagyott az utóbbi időben
• a tengerszint felett kétezer méterrel magasabban mérjük a rosszabb szintidőket, mint régebben a jobbakat
• sokat éjszakázik
• élénkebbé vált a szexuális élete
• figyelem-felkeltésből: szeretné, ha foglalkoznának vele
• egyéb, éspedig...
• ezek közül egyszerre több is...

Ennyit csak hirtelenjében.
Lehet-e ennyi mindenre gondolni, lehet-e ennyi mindenhez érteni?
Annyi bizonyos, hogy nagyon is célszerű...

Különben mi lesz a rugalmassággal?!

(Legegyszerűbben úgy tudsz megjegyzést írni, ha itt, szinte EZ ALATT a megjegyzés szóra kattintasz.)

MITŐL PROFI EGY COACHING?

Szó-kivonat a július 20-i, első bejegyzés óta megfogalmazottakból --

Profi coaching sarokkövek, kulcs-szavak:

• rugalmasság
• keretek
• bizalom, integráltság
• improvizáció

A rugalmasság alapja

• széleskörű tudás (ismeretek és tapasztalat)
• a coach integráltsága - tudásba vetett és élettörténeti bizalom integrációja (pl. trust the process elv elfogadása, félelem és irányzatokhoz való merev elköteleződés hiánya, integrált bizalom adta magabiztosság,  stb.)
• keretek tartása - biztos körvonalak (idő, módszertan, célok) adta biztonság
• improvizáció - az adott keretek között a meglévő, széleskörű tudásból táplálkozó és az integrált bizalomból kiinduló rögtönzés alkotó, félelem-mentes szabadsága, szabad rögtönzés

Kibontás, részletek a bejegyzésekben.
(Legegyszerűbben úgy tudsz megjegyzést írni, ha itt, szinte EZ ALATT a megjegyzés szóra kattintasz.)

IMPROVIZÁCIÓ ÉS COACHING - II. Az improvizáció botránya

Az improvizáció jelentése = előre nem látható, váratlan.

Bontásban: im-pro-visus (= nem-előre-látás).

Az im-provizáció az előrelátható, várható ellentéte - pro-videre = előre látni.

Az angolban a provide jelentése = ellát, beszerez, gondoskodik, nyújt, szolgáltat.

A pro-videre-ben, a provide-ban ott van tehát a biztonság eleme, ami a főnévi alakban ugyancsak tisztán megjelenik: provision = ellátás, gondoskodás, intézkedés, szolgáltatás, ellátmány, élelem.

Tehát a pro-vízióban, az előrelátásban a biztonságot találjuk meg.

Hova érkeztünk? - a tervezhetőséghez, az ismételhetőséghez, a szabványhoz, stb. Ahhoz a működéshez, amely nem enged, vagy legalábbis nem akar engedni bizonytalanságot a jövőbeli folyamatokban, a jövőbeli folyamatokra nézve.

Vagyis a tanácsadás különös területére kerültünk. Erről a biztonságról szól minden minőségbiztosítási rendszer, a projekt-menedzsment, a szabványok. Cél a bizonytalan, váratlan elemek előzetes kiküszöbölése az által, hogy a pontosan szabályozott folyamat-lépések megtervezése és megvalósítása révén és által nem hagyunk esélyt a véletlennek, a váratlannak. Vagyis: BIZTOSRA MEGYÜNK.

Az improvizáció azért botrányos, mert  az im- fosztóképző nyomán elveszítünk - pontosabban elveszíteni vélünk - minden biztonságot: nem tudjuk, mi következik. Az ellenőrizhetetlen, a véletlen, a kiszámíthatatlan felségterületére lépve oda a magabiztosságunk! Ez megengedhetetlen.

Megengedhetetlen?

Kérdés, kinek, milyen esetben.

Az kiszámíthatatlanság nyomán megélt bizonytalanság valójában a félelem köpönyege. Félni kezdünk attól, hogy itt valami olyan történik, ami felett nincsen ellenőrzésünk. Ha nincs ellenőrzés, nincsen hatalom sem. Ez a botrány, ezt érzi sok ember megengedhetetlennek. Ezért volt botrány a dzseszz is kialakulásának idején és lényegében mind a mai napig.

De nézzük tovább, mit mondanak nekünk a szavak!

Az im- képző révén beleestünk a bizonytalan, a véletlen világába - tegyük hozzá: a jobb félteke hatáskörébe, az irracionális rendszer és folyamatok "áttekinthetetlenségébe", előre nem láthatóságába, bizonytalanságába.

Ha most megfutamodunk, és kiakolbólítjuk az improvizációt, ezt veszítjük el: improve = javít, bővít, gazdagít, finomít. Mert ez is benne van az improvizációban (igazából pont ez van benne!): a javítás lehetősége, a bővítésé, a gazdagításé, a finomításé.

Ez a számunkra most azt jelenti, hogy az improvizáció új minőséget hoz létre!!!, szemben a szabvány, a minőségbiztosított folyamatok előre-láthatóságával, biztonságával.

Fontos! Ez nem azonos azzal, hogy a szabvány eleve rossz lenne, bezzeg az improvizáció meg jó! (De nem is fordítva!) Másra jó az egyik, és másra a másik!

Itt tér vissza az integráció gondolata. Az integrált coach a tudás-alapú bizalmat - ez felel meg a projekt-szemléletnek - integrálta az élettörténeti gyökerű bizalommal - ez pedig a rugalmasság, improvizáció szemléletének -, és képes a kettőt ötvözni előítélet nélkül: ez a profi coach! (Remélem, látszik, hogy már régen nem csak a coachingról beszélünk!)

Tovább!

Az improvizáció az improve révén új minőséget hoz létre. Ennek fosztóképző nélküli alakja a prove = próbál, érvényesít, bizonyít.

Vagyis a képző itt nem ellentétet hoz létre, hanem az új minőséghez való jutás útját magyarázza: kísérletezés révén juttat érvényre. Tehát nem kész klisék, receptek alapján dolgozik, hanem enged a véletlennek: hozzon létre az új rendet, megoldás, új minőséget!

A prove az angolban visszamegy a proud – büszke – szóra, ami óangol alakjában – prud, prute – azt jelenti: kitűnő, fényes ÉS arrogáns, dölyfös, gőgös, fennhéjázó.

Felismerhetjük e szavakban a brutális szó elő-alakját is.

Mire lehet büszke az improvizáló? Arra, hogy bátor volt, vakmerő, vállalta a kockázatot, az esetleges bukást, valami olyat tett, amit előtte még soha senki, ráadásul valószínűleg ő sem tudja megismételni soha többé (talán nem is akarja, mert abból indul ki, hogy a világ változékony, stb.).

Itt találtuk meg a botrány(osság) gyökerét. Az improvizáció valami magasztos maggal rendelkezik, amely révén fényhez, megvilágosodáshoz, kitűnőséghez juthatunk, következményes büszkeségünk azonban könnyen átcsaphat dölyfösségbe, fennhéjázásba, azaz nagyképűségbe. Avagy büszkeségünket ért(elmez)hetik nagypofájúságként is, mondjuk, azok, akiknek ez az egész improvizációs holmi a bizonytalanság, zűrzavar megtestesülése - és máris kész a konfliktus.

Az óangol prud, prute mindenesetre egyszerre jelent valami fennköltet, jót és valami alpárit, rosszat. Nehéz meghallani a különbséget, nehéz megtalálni, mettől-meddig emez, és honnantól amaz... Nehéz megtalálni, hol a határ.

Latin-angol vonalon haladtunk, nézzük, mi a helyzet a magyarban, mi van a rögtönzéssel.

A szó jelentése az azonnalhoz közeli, vagyis a rögtönző ember nem az időhöz, hanem a pillanathoz - az időtlen pillanathoz - igazítja tevékenységét. Amit a pillanat diktál - ez egyetlen vezérlő elve. Semmi tervszerűség, semmi kiszámíthatóság, semmi jövőbe vetett figyelem! Figyelmetlenség = fegyelmezetlenség. A veszélyérzet lényege: ad hoc, véletlenszerű, kiszámíthatatlan - vagyis ugyanott vagyunk, mint az angolban.

A RöG-tönzés során a RöG-tönző szakít RöG-höz-kötöttségével, kötöttségeitől el-RúG-ja magát, fel-RúGja a szabályokat és a szabványokat, azokkal RuGalmasan szakít!

Ez egy biztonságra, megelőzésre, ismételhetőségre, szabványra kiélezett - bal agyféltekés - értékrend számára megengedhetetlen. Az ilyen értékrenddel rendelkező személyiség - akinek élettörténeti eredetű biztonságérzete nem kellőképpen erős - úgy érezheti, hogy a RöG-tönző el-RuG-aszkodott a valóságtól; persze attól a valamitől, amit ő valóságként érzékel.

Az MBTI-ban itt a két észlelési (ellen-) pólus nyilvánvalóan megmutatkozik: a rögtönző, improvizáló vezető, coach, zenész, szükségszerűen iNtuitív, aki egyértelmű, másodpercre RöG-zített feltételek nélkül - tulajdonképpen bizonytalanságban - is jól és biztonságban tudja érezni magát. Szemben az S-es, szenzitív alkattal, aki a biztonságot nem egészben (élettörténetileg, egészlegesen), hanem csak lépésről-lépésre és a lépések meghatározott egymáshoz-kapcsoltságában tudja megtalálni.

Összefoglalva tehát: kétélű dolog - az improvizáció a maga váratlanságában, előre nem látható voltában javít, új dolgot, minőséget hoz, eredményez, nyújt valamit, gondoskodik, ellát (élelemmel, valami olyannal, amire szükségünk van, amire éhesek vagyunk, amire fáj a fogunk), de benne van a gőg, az arrogancia, a "brutalitás" lehetősége, veszélye is.

Itt megfogható az improvizációval kapcsolatos megítélés kettőssége is: nem bízok semmit a véletlenre, legyen a folyamat újra és újra ismételhető, vagyis eljutottunk a szabványosítás belső motivációjához: biztonságban lenni e lehetséges negatív következményektől akár annak árán is, hogy elveszítjük az improvizáció rugalmasságát, azt az új és alkalmazkodó – ezért hatékony minőséget, amit az improvizáció tartogat nekünk.

Az improvizáció azonban – ezt már láttuk – előzetes tudás nélkül tényleg veszélyes lehet (ártatlan változata a macskazene). A síelő nem tudja eljátszani, hogy nem tud síelni, ha nem tud síelni! Csak akkor tudja az ügyetlent adni, ha tud síelni.

Megfelelő skála-tudás nélkül bajos könnyedén játszani a billentyűkön!

Most akkor legyen a folyamat ismételhető vagy hagyjuk szabadon a teret az improvizációnak?

Ki szavaz az egyik mellett a lehetőségekkel érvelve, és ki a másik mellett a veszélyeket kihangsúlyozva?

Ez egyrészt személyiség-, másrészt felkészültségi kérdés.

Harmadrészt - mégis első helyen - integráltság kérdése!

De erről már legközelebb
(Legegyszerűbben úgy tudsz megjegyzést írni, ha itt, szinte EZ ALATT a megjegyzés szóra kattintasz.) 

JÖN! Rugalmasság, rögtönzés, improvizáció

Kedves Látogatóim, két nap pihenőt be kell iktassak (az egyik már el is telt), egyéb munka hív el a blogtól.
Reményeim szerint szerdán megjelenik az improvizáció-bejegyzés.
Legyetek türelemmel, és akkor addig is hallgassátok ezt a türelemről és az időről (vajon hogy' függ össze rugalmasság és türelem?),

ezt pedig - egy energikusabb keretben - mint a páros, kapcsolati improvizáció szép példáját - Chaplin mellett egy másik druszámtól - Binder Károlytól és Pozsár Mátétól (ki mit gondol, mi ez: coaching, szupervízió, tréning, esetmegbeszélés, beszélgetés, szakmai vita, páros meditáció, rögtönzések színháza /dráma/ vagy egyéb?).

Akkor szerdán, estefelé!
(Legegyszerűbben úgy tudsz megjegyzést írni, ha itt, szinte EZ ALATT a megjegyzés szóra kattintasz.)

Az integrált coach

A tegnapi bejegyzésben részletezett integrált coaching témához hozzátartozik a következő pontosítás, avagy a következők hangsúlyozása.
A tudás - bármilyen nagy, sok, mély, széleskörű - önmagában még nem biztosítja a rugalmasságot!

Valójában

NEM A COACHINGOT, NEM A COACHING MÓDSZERTANOKAT ÉS MEGKÖZELÍTÉSEKET KELL INTEGRÁLNI,

hanem a coach kell, hogy integrálja önmagát, önmagában a bizalom két forrását!

Az integratív coach-képzések alapkoncepciója és léte minden bizonnyal a fenti tétel sejtésén nyugszik: "A képzés célja, hogy olyan szakemberek képzését alapozza meg, akik többféle coaching módszertan elméletét és gyakorlatát integrálva képesek az intervencióra" - mondja az egyik ilyen képzés beharangozó szövege.

Ebben is nyomon követhető, hogy itt a tudások integrációját ígérik (ami máskülönben nagyszerű!) - de ezzel még a tudás-alapú (ön-) bizalom szintjén vagyunk csak.
Erről a hirdetés további szövege is egyértelműen értesít: "A haladó képzésben résztvevők elmélyítik elméleti és gyakorlati coaching ismereteiket, és a képzés elvégzésével képessé válnak önállóan coaching folyamatokat levezetni és magabiztosan [a kiemelés tőlem származik - L.K.] kezelni a leggyakoribb coaching kihívásokat".
Tehát még egyszer: az integráció a módszertanok, technikák, azaz a tudás szintjén történik, de nem számol a magabiztosság (mint a bizalom magatartás-szintű megnyilvánulása) élet-történeti forrásával.
Márpedig a "bízz a folyamatban!" (trust the process!), "higgy a Kliensedben", bízz az ő alkalmasságában, fejlődni tudásában, stb., kócsingos, fejlesztői "jelmondatai" éppen ebből az "ős-bizalom"-forrásból táplálkoznak!
A Coach e szintű bizalma teszi lehetővé és engedi meg a Kliensnek, hogy "ő csinálja meg önmagát", a Coach e forrásból táplálkozó magabiztossága tudja alázattal elengedni a segítő szerepkör hatalmi elemét, a nélkülözhetetlenséget a Coachee-val való viszonyban.

A szokásos integratív coach-képzések valójában coaching módszertanok integrációját ígérik és jó esetben adják is. Ez - az amúgy szükséges és hasznos! szakasz - azonban még csak a leendő profi coach tudás-oldali, külső ismereti fejlesztését biztosítja.
A másik oldal, az élettörténeti bizalom megtalálása vagy helyreállítása és fejlesztése viszont már nem külső, hanem belső, azaz ön-ismereti kérdés.
A két oldal integrációja révén jön létre az Integrált Coach, aki megszerzett ismereteit meglévő belső bizalomból szerveződő rugalmassággal tudja alkalmazni az adódó helyzetnek megfelelően, ahogy azt a TITOK  2. pontja kiemeli.

1. a rugalmasság: alkalmazkodás törés nélkül
2. akkor vagy rugalmas, ha arra reagálsz, ami van
3. akkor tudsz rugalmas lenni, ha van miből annak lenned

Ezért az én olvasatomban és ajánlásomban az Integrált Coach Képzés egy alapvetően önismereti folyamat támogatása, amely a meglévő tudást szükséges minimumként értelmezve a tudás-alapú és az élettörténeti bizalom integrációját tűzi ki célul.

Az integrált coach maga a rugalmas ProfiCoach, akinek nem jelent sem nehézséget, sem félelmet a az improvizáció, amelyben

• veszély helyett erőt lát,
• szabálytalanság helyett lehetőséget,
• kiszámíthatatlanság helyett ajándékot

(ami nem jelenti azt, hogy ne tudna kezelni adott esetben veszély-helyzetet, szabálytalanságot, vagy ne volna helyén a szíve valamilyen kiszámíthatatlannak tűnő helyzetben).


(Legegyszerűbben úgy tudsz megjegyzést írni, ha itt, szinte EZ ALATT a megjegyzés szóra kattintasz.)

INTEGRÁLT COACHING és coach-motivációk

Egyszer minden ünneplésnek vége szakad, és újra kezdődnek a munkás hétköznapok.

Vissza hát oda, ahol abbahagytuk:
Mivégre a síelős kép a mai TITOK-bejegyzésben?

Láttam egyszer egy filmet, aminek egy mulatságos jelenetében valaki valahogyan oda kerül, hogy síléccel megindul lefelé a lejtőn, holott nem is tud síelni. Ügyetlenkedik, pörög, hadonászik, hogy megtartsa az egyensúlyát, zömmel háttal megy, és persze jajong.

Arra gondoltam, ennek az embernek nagyon kell tudni síelni, ha így képes előadni azt, hogy nem tud síelni.

Vagy ott van a druszám a Modern idők (1936, basszus!) görkorcsolyás jelenetében.

Csárlinak nagyon kell tudnia korcsolyázni ahhoz, hogy képes legyen úgy megjátszani, mennyire megijedt, és ijedtségében majd lezuhan az emeletről.

Persze az ő profizmusa már a szembekötős előkészítő jelenetben is egyértelművé vált.

Az előbbi síelős példához e tekintetben jobban hasonlít Chaplin igazán bájos Partnere, aki elképesztő profizmussal adja az ügyetlenkedő tanulót.

Na, most nézzük ezt a kócsingos rugalmasság-TITOK irányából:

1. a rugalmasság: alkalmazkodás törés nélkül
2. akkor vagy rugalmas, ha arra reagálsz, ami van
3. akkor tudsz rugalmas lenni, ha van miből annak lenned

A síelős és a görkoris példák itt az 1. és a 3. pontot érintik erősen.
Az 1. pont nem csak meghatározás, hanem az (elvárt) eredmény is egyben - ha egy coaching végén elmondható a Kliens részéről:
úgy változtam, hogy

• a változásba nem tört bele a bicskám,
• a változásom nem tört meg engem,
• és nem is szakadtam bele,
• környezetemben alapvetően nem került sor kenyértörésre, de
• tény, hogy változás jött létre (mégpedig ez és ebben és így... - ez a tudatosság is elengedhetetlenül fontos, de most nem térünk ki rá),

akkor az a coaching, folyamat szükségszerűen rugalmas és/tehát eredményes volt!

A példák nagyon jól illusztrálják, hogy a rugalmassághoz háttér-tudás kell - ezt jelenti az, hogy legyen miből rugalmasnak lenned.
Igazán jó viccek komolyságból születnek (e megtermékenyítő viszony fordítottan is érvényes lehet). A vicc, ha nélkülözi a mélységet, csak hülyéskedés/hülyeség (ezzel nem állítom, hogy alkalmasint az is ne volna jó...).

Ezek a fizikai mozgáshoz kapcsolódó példák aztán még azért is jól szemléltetik a titok igazságát, mert esetükben, ha törés jön létre, az úgyszintén fizikailag érvényes.
Az is világos a rugalmasság-kreativitás vonalon és a nem-fizikai térben szemlélődve, hogy a merevség, a ragaszkodás, az eltérésektől való félelem esékennyé, sérülékennyé, törékennyé tesz. Egy ügyetlen kezdő vagy egy bemelegítés nélkül startoló profi is könnyebben szerez sérülést a pályán.

Megfogalmazható, hogy a coachingra vetítve a kezdő ügyetlenségének ellenszere a tanulás és/vagy a szupervízió, a bemelegítés pedig a coaching-ülésre való felkészülésnek felel meg.
A rutinból végzett tevékenység növeli a tevékenységgel együtt járó kockázatot, sérülés-veszélyt.

Gondoljunk bele, mennyire nem egyszerű a helyzet: ha egy síelőnek kimegy a térde, az nyilvánvaló kár. De egy coaching-kapcsolatban létrejött ügyetlenség, hiba okozta kárt hogyan azonosítunk? Észlelni is nehéz. Ha észleljük, könnyű kidumálni. Ki látja? Erről nincsen látlelet! Itt lehet következmény nélkül hazárdírozni, esni, kelni.
Márpedig van a lélekben is törékenység, ahogy a nyelvi leképeződések ezt pontosan rögzítik: törékeny viszony, egyensúly; valami elszakad; megszakad a szív, a kapcsolat, és így tovább.

Ha egy coaching-tapasztalaton már átesett valaki nem lelkesedik a coaching módszerért, sejdíthetjük: valami sérült a folyamatban, valami alkalmazkodás nem jött létre, valaki - gyaníthatjuk: a coach - valamire nem volt felkészülve, valamit nem vett észre, valamit nem tudott kezelni, valamihez nem volt meg a tudása, valamihez túlságosan ragaszkodott, valami okból merevebb volt a kelleténél, valamibe félt belemenni - nem tudott rugalmasan váltani, azaz, miközben elvileg valamilyen változást támogatott, ő maga nem tudott változni!

Tudás, biztonságérzet, gyakorlottság, figyelem, lazaság/ellazultság, lélekjelenlét, rendszer-érzékelés, intuíció, kockázatvállalás, bátorság, bizalom (önmagam, a Kliensem és a folyamat iránt), elfogadás - ezek mind kellenek egy adott pillanatban a rugalmassághoz, hogy váltani tudjak a (coaching) kapcsolatban/folyamatban; mindezt könnyedén, erőlködés nélkül, mintha ez az alkalmazkodás a világ legtermészetesebb dolga volna.
És akkor valami történik, nem pedig törik!

Namost, ezzel a követelménysorral van egy kis nehézség: Az áthúzott szavak által jelölt készségek, tulajdonságok kiadnak egy gestaltot, aminek a lényege a véletlen, a kiszámíthatatlan, a bizonytalan, a nemvárt erőterében formálódik. Ha - önkéntelen - ítéletalkotással közeledünk e minőségek felé, akkor ezek a hanyagság, felelőtlenség képzetét kelthetik azokban, akik számára a kiszámíthatatlanság megengedhetetlen (ez jó, még egyszer: a kiszámíthatatlanság megengedhetetlen; mondjátok ki hangosan! - nagyon jó!!!).
Ha pedig ehhez még esetleg a bizalommal való kapcsolatom tisztázatlan mivolta is társul (márpedig ehhez társul), akkor nem szeretem elengedni a gyeplőt, akkor nehezen bízom a véletlenben, akkor inkább úgy érzem magam biztonságban, ha a folyamatot ellenőrzésem alatt tartom.
Ez az ellenőrzés - kontroll - nagyon komoly hatékonysági tényező (tervezés, tervezhetőség, ismételhetőség, tudatosság, kiszámíthatóság, stb.)! Azt kötjük hozzá, hogy ez felelős a biztonságért, aki tehát ezt hanyagolja, az kockáztatja a biztonságot, tehát felelőtlen, stb.
Az igazság azonban az, hogy nincs biztonság, csak biztonság-érzet van, de azt meg nem a kontroll hozza létre, hanem a jelen-lét és/vagy az együtt-lét.
És van még egy baj a kontrollal: nem tűri a rugalmasságot, vagyis alapvetően változásellenes, még akkor is, ha dedikáltan változást akar létrehozni. (Az a változás, amit létrehoz, az valójában nem egy rendszer igazi változása, hanem egy másik rendszer. Nem változás, hanem helyettesítés.)
Ezért mondom azt, hogy kétszer nem lehet ugyanabba a coachingba lépni...

Hogyan lehet akkor a kontrollt úgy adagolni, hogy a rendet és a hozzá kapcsolódó biztonság-érzetet támogassa, de ne gátolja, ne akadályozza meg a rugalmas, folyamathoz illeszkedő változást, hogy az alkalmazkodás létre tudjon jönni - törés nélkül? - NAGY KÉRDÉS!
 
Válasz? - SEHOGY! Rossz a kérdés!

Már a kérdést is a kontroll-igény nemzi, tehát játszmaindító csapda; ez nem egy független kérdés, hanem az ellenőrzés igényének elkötelezett azsan provokatőr. Hess-hess!


Ezt az optimális kontrollt - vagy a másik irányból - az optimális rugalmasságot nem lehet adagolni! Úgy biztos nem, hogy akkor én most hozzáadok itt 2 deka kontrollt és három centi rugalmasságot.
Ez az egész magától adagolódik, ha van miből, és megvannak a fentebb sorolt hozzávalók.

Ugye, nem is kérdés, hogy a bizalomnak itt kulcs-, összerendező szerepe van.
A profizmus és a bizalom kapcsolata alapösszefüggés.

A bizalom forrása személyiségi-élettörténeti és tudás-beli.
Előbbi coaching-folyamat leképeződése inkább a Life Coaching, utóbbié inkább a Executive Coaching.

A bizalom forrása mint coach-motivátor

és a kivetülő coaching-típus

Vagyis aszerint "választom meg" coaching-elkötelezettségemet, hogy a folyamatokba-dolgokba-életbe vetett bizalmam miben gyökerezik (inkább): az élet(em)ben vagy a tudás(om)ban.


Az én coaching-ajánlásom az Integrált Coaching: az élettörténeti és a tudás-bizalom egyesítése ezek (szét-) választása és alapértékként, (elő-) ítéletként való kivetítése helyett!



A következő alkalommal továbbmegyünk a gondolatmenetben, és a rugalmasság egy egyik összetevőjét tesszük (vesszük) nagyító alá: ez a rögtönzés, az IMPROVIZÁCIÓ.
Előre annyit, hogy az improvizáció esetén alapnak tekintjük a mesterségbeli tudást - ld. az ügyetlenkedő síelő és Chaplin példáit.
A részben nyelv-történeti megközelítés nyomán tisztán látható lesz majd, miért lehet olyan "félelmetes" és "botrányos" az improvizáció, ha egyszer az ellenőrzés jelenti a biztonság egyetlen - de legalábbis fő - forrását.

- - - - - - - - - - - - - -

Levezetésként pedig nézzük meg egy évekkel ezelőtti felvételről, hogy' kócsolom én családom tagjait síelő tudásuk fejlődési folyamatában.
Hadd emeljem ki azt a jól szervezett, pontos tartalommal rendelkező és kitűnően időzített szűkszavúságot, ami minden profi kócs egyik legnagyobb erénye kell, hogy legyen...
(Az erős szélzúgás-hang a folyamat hihetetlen sebességének fokmérője.)

Hu. Úgy érzem, jó munkát végeztem.
Vitán felül áll, hogy megérdemlek egy sört. (Mondjuk, az is, aki eljutott idáig az olvasásban! - küld-fény-post!)
 

Prhost!

Legegyszerűbben úgy tudsz megjegyzést írni, ha itt, szinte EZ ALATT a megjegyzés szóra kattintasz.)