Coaching - 2, azaz kettő percben

Kolléganőmmel képzési franchise Kézikönyvet írunk - a téma: csoportok, csoportvezetés, csoporthatékonyság. Már megvannak a határidők, a fejezetek, a szerkezet, a cél, a keretek. Történeti bevezetés, elméleti nagy-fejezet, gyakorlati nagy-fejezet. Indul az érdemi alkotó-munka, Skype-on egyeztetünk. Az elméleti szakaszt nagyobb részt ő írja. Szépen illesztjük össze a gondolatainkat, alakul az ív, tisztul, melyikünknek mi a feladata, megállapodunk a kapcsolattartás módjában, és így tovább.

Egyszer csak megakad az olajozott folyamat, Kolléganőm hangja "gondterhelt" színezetet kap: lelassul, tétovább szófűzés jellemzi, mélyül, halkul, "súlyosabbá válik" = veszít könnyedségéből.

Azonnal kapcsolok, hiszen Skype-olunk; gyakran coachingolok ezen a csatornán, ki vagyok élezve a hang változásaira. Mire a problémát megfogalmazza, már átkapcsoltam "Coaching üzemmód"-ba.

Következzék innen a két perces Coaching párbeszéd.

- Csak azt nem tudom, Karcsi, hogyan viszonyuljak... szóval, hogy milyen legyen a stílusa annak, amit írok.

- Mire gondolsz?

- Szóval, hogy hogyan viszonyuljak, tehát hogy... na: mennyire legyek személyes, mennyire vihetem bele magamat abba, amit írok, vagy mennyire legyek kívülálló?

- Kívülálló?

- Igen, úgy értem, távolságtartó. Mennyire legyek távolságtartó, hiszen komoly témáról van szó. Ez egy Kézikönyv, végül is. Személyes vagy hivatalos. Tehát ez mégiscsak egy Tanulmány. Szikár, szigorú leírás legyen, vagy inkább személyes hangvételű? De akkor mi lesz a tudományossággal, vagy hogy is mondjam?

- Értem. Hadd kérdezzek valamit! Amikor csoportozol, TE, csoportvezetőként, hogyan szoktál működni?

(A válasz hirtelen energia-telítettebbé válik, a csoportvezetés élménye-emléke szabadon áramlik, Kolléganőm hangja azonnal a gyakorlott csoportvezető magabiztosságával csendül:)

- Ó, hát több szinten! Először is jelen vagyok, ugye, a magam személyiségével, hogy' is tudnám magam kikapcsolni! Ugyanakkor ott van bennem az a cél is, amit el akarok érni. És persze a szakmai tudatosság, ami minden szabadságom mellett kézben tartja magát a folyamatot! A jelenlévőkre való figyelem szintje! És még van egy szint, nem is szint, inkább az is figyelem, csak olyan inkább, ami... nem is tudom... úgy összehangolja a... szinteket!

- Tehát akkor több szinten is jelen vagy, miközben csoportot vezetsz, és van még egy tudatosságod, ami a szinteket összehangolja.

- Igen!

- Ühüm. És lehetségesnek tartod, hogy e tekintetben éppen úgy írd a Tanulmányt a csoportvezetésről, mint ahogyan csoportot vezetsz?

(Pár másodpercnyi néma csönd. Aztán kuncogás.)

- Hát... Igen. Ez jó kérdés. Ez jó kérdés!

(Növekvő energia, erősödő kuncogás, majd feltörő nevetés.)

- Igen! Lehetséges. Hát, ja, szóval... akkor... ezzel meg is volnánk!! Akkor tehát így! Jó! JÓ! Akkor ezt... akkor ezt meg is beszéltük!!!

(Nevetés, felszabadult, szabadon áradó hang, megkönnyebbülés, a rátalálás öröme; "heuréka, megtaláltam"!)

A párbeszéd legföljebb két percig tartott, Kolléganőm - és a folyamat - átmeneti elakadása feloldódott. Még egyszer átbeszéltük az ütemezést, rögzítettük a következő egyeztetés időpontját, összefoglaltuk a megállapodásunkat, és jó étvágyat kívántunk egymásnak.

* * *

Egy ilyen "super-brief coaching" hatalmas sikerélmény mindkét Félnek!

Minden Coaching után feltesszük a kérdést: mit tanultál, mit viszel magaddal, mit fogsz csinálni...? - érdemes ezt a kérdést nem csak a Coachee-nak, hanem a Coach-nak önmagának is feltenni.

Itt én most csak a magamnak feltett Mit tanultál? kérdésre adott válaszomat írom le:

1. Megerősítést kaptam arról, mennyivel nagyobb energia, mennyivel örömtelibb és jobb megoldás, ha nem tanácsot adok, hanem a megoldást rábízom a Coachee-ra, és "csak" ebben a megtalálásban támogatom őt!
2. És megerősítést kaptam arról, hogy nemcsak a Coachee számára, hanem nekem is sokkal jobb, teljesebb érzés, nagyobb energia, ha "nem én dolgozom", hanem meghagyom neki a felfedezés örömét

 (Erről a hatásról a blog Sétáló-coaching oldalán írtam részletesen; ha még nem olvastad, kattints ide!).

Profi Coaching

Nemsokára már papírom is lesz róla, hogy jogos a blogom elnevezése :-)

Óraszámokat gyűjtök, konzultálok, szupervízionálnak, mentorálnak, szkájpolok, táblázatot töltök ki az elmúlt 15 év coaching-jairól, on-line tanfolyamokat végzek, tanulok, ismétlek, frissítek, vizsgára készülök, hangfelvételeket készítek - elképesztő adminisztráció, nekem elvileg halál (meg hát mellette a munka), de már megérte!

Kitűnő emberekkel találkozom gyümölcsöző találkozások során, Kollégákkal a verseny-piacról, és a legkülönösebb: mióta tudatilag már PCC minősítésű coach vagyok, egyre-másra találnak meg az olyan különleges, izgalmas, egyedi, szép feladatok, amilyenek korábban csak elvétve!

Mintha a Mindenség áthangolódott volna, és ismert és eleddig ismeretlen Ügyfeleim vették volna az adást, holott még nem is híreszteltem - az ember tényleg misztikussá válik, ha valamibe teljes szívvel beleveti magát, és elhiszi azt, amit már eddig is tudott, csak nem hitte.

Nem dicsekszem - büszkélkedem, és egyben jelzem: szerintem ez (is) a coaching lényege (is)!
Megdolgozni, rátanulni, csinálni és elhinni, illetve tudatosítani - a Coachee helyett persze nem tudunk semmit sem tenni, ő kell, hogy megdolgozzon, rátanuljon, csinálja és elhiggye, illetve tudatosítsa, de én nagyon is sokat tudok tenni azért, hogy ő megdolgozzon, rátanuljon, csinálja és elhiggye, illetve tudatosítsa! És - ez tehát a lényeg - onnantól működik!

Sok tervem elsikkadt már a teendők sűrűjében, de lelkesültségemben azt tervezem, hogy a következő bejegyzésekben írok pár számomra izgalmas és/vagy meglepetéssel szolgáló esetről (jó lenne folytatni az improvizációval kapcsolatos sorozatot is, mert a Coaching az azért egyértelműen Jazz!).

Ha érdekel, nézz be néha ide, a blogra, vagy iratkozz fel a blogra, esetleg - itt jobb oldalt, kicsit feljebb - az e-mail-címeddel kérj értesítést a blogon történő változásokról, és máris azonnal értesülsz, ha elkészül egy eset-leírás.

Addig is kellemes borongós, befelé figyelős későőszi napokat, üdv!

1000

Hú, közeledik az ezredik. Elképesztő! Ezt is megértük (megérjük).
Eddig a pillanatig 981-en kattintottak rá a blogra!
Van az emberben ezeknek a kerek számoknak a misztériuma (valamint a prím-számoké: 3, 7, 13, 17, stb., de ez most mellékes).
Hogy 10, 100, 1000. Úgy adnék az 1000. látogatónak valami ajándékot. Ebből a misztériumból kifolyólag.
Te mit adnál, kedves Olvasó. Ja: és honnan tudom meg, hogy ki az 1000., ha nem mondja meg?

Minden ötletet és jelentkezést hálásan fogadok - ajándékozó kedvemben vagyok...
- - - - - -
Aki a Cutting Edge - MEET-előadás anyagára kíváncsian érkezett a blogra, annak jelzem: elkészült a film, ahogy az Operatőrrel ma egyeztettem, már csak a konvertálás van vissza, az is elkészül a hét végén. Valamikor a jövő héten felteszem, ha sikerül.
Nagyon sajnálom a késedelmet, nem tehetek róla, és felelős természetesen nincs. A Belső- és Közép-Ázsiai időkezelésnek nagyon sok előnye van. És nagyon sok hátránya.
- - - - - -
De mindez nem befolyásolja az eredeti szándékom: szeretném megajándékozni az 1000. látogatót!
Csak tudnám, KI (lesz) AZ!!!
Kérlek, jelentkezz: "én vagyok az 1000. Szeretnék egy nercbundát." (A nercbunda, persze, csak tréfa. Találj ki valami természet-barátabb ajándékot magadnak!)

1000. Komoly!
(Legegyszerűbben úgy tudsz megjegyzést írni, ha itt, szinte EZ ALATT a megjegyzés szóra kattintasz.)

A szervezeti bölcsesség gyümölcse

Kedves Olvasóim,
A Cutting Edge konferencián csak az akadályozott meg Gelei András előadásának meghallgatásában, hogy éppen egyidőben "léptünk föl" a seregszemlén.
Pedig András nagyon is idevágó, "mítes" témában utazik szintén - előadását a programfüzet így harangozta be:

> Az OD egyedi lehetősége: a szervezeti bölcsesség kibontakoztatása -
A „bölcsesség” nehezen definiálható, szervezeti, vezetési, szervezetfejlesztési értelemben
különösképp, de mindannyian megérezzük, ha a közelébe kerülünk. A legtöbb szervezetben ma alig van jelen a bölcsesség, még szavak szintjén is más a mérvadó – pl. gyorsaság, pörgés, hatékonyság, az igények rugalmas kielégítése mindenek felett (s ezek hátterében az irányíthatóság, a bebiztosított kontroll, a megfelelni akarás átható vágya, az elbukás elemi félelme). Hiszem, hogy mostani, új korszakunkban is eljön a „józan ész” időszaka, s vele együtt a szervezeti-vezetői letisztultság és leegyszerűsödés igénye, az önreflexió, alázat és az érzelmi megtartó-képesség alapkívánalma, a belső erő és a „beledőlni merés” értéke. Szerintem egy egyszerre gyakorlati és elméleti, egyszerre aktív és kontemplatív alapállás képviselete a feladatunk, mert ezen „régi-új” elvek jelentik az OD igazi lehetőségét és esélyét; – de ehhez nekünk is változnunk kell. <


Ma pedig Gelei András ezzel a jó hírrel szolgált:

"Idén is örömmel osztom meg Veletek, hogy a Financial Times legújabb rangsorában mesterszakunk (Budapesti Corvinus Egyetem / Vezetés és szervezés mesterszak) ismét benne van világ legjobbjai között, 68. helyezéssel.

A legjobb 70 képzést tartalmazó lista ez.

A táblázatból az is látható, hogy az ár/érték arányt tekintve 33-ak vagyunk a világon.

Külön öröm, hogy Szervezeti magatartás képzésünk (ezek mi vagyunk!) a végzett hallgatók értékelése alapján az összes intézmény között a 7. helyet szerezte meg!

A teljes hír itt olvasható.

Kérem, örüljetek együtt velünk - és ha érdekelheti őket, továbbítsátok barátaitoknak, kollégáitoknak, partnereiteknek is a jó hírt!"

Kedves András, szívből gratulálok, együtt örülök és remélem, mihamarabb tudunk személyesen is találkozni és beszélgetni nagy bölcsen, ahogy tervezzük már egy ideje.
Talán leginkább magamat bátorítom, mikor jelzem: egy követ fújunk!
Salve!



(Legegyszerűbben úgy tudsz megjegyzést írni, ha itt, szinte EZ ALATT a megjegyzés szóra kattintasz.)

KÖNNYEDSÉG ÉS NÁRCIZMUS

...az izzadtságszag vagy az erőfeszítés csikorgásának hiánya - vagyis a könnyedség - a Kliensben esetleg azt az érzetet kelti, hogy az, amit a Coach csinál, nem valami nagy ügy - ül és hallgat, esetleg föltesz néhány kérdést; mi van abban...? Ráadásul jó sok pénzért...

- - - - - - -

A profi coaching lényegi sajátosságaként a rugalmasságot tételezem (Mitől profi egy coaching? - 2013. július 20-i és augusztus 7-i bejegyzés).
Ennek alapja a tudás, a bizalom és az integráltság, illetve ebből származtatom az improvizáció készségét és működtetését.
 
Külön eddig még nem emeltem ki, most megteszem: a rugalmasság, az improvizáció egyik lényeges aspektusa a KÖNNYEDSÉG - "...könnyedén, erőlködés nélkül, mintha ez az alkalmazkodás a világ legtermészetesebb dolga volna" (INTEGRÁLT COACHING és coach-motivációk c. bejegyzés, 2013. július 27-én).

A könnyedség színvonal-jelző.
A Coach az élettörténeti és a tudás-függő bizalom integrált állapotában, teljes bizonyosságban (magabiztossággal) uralja az eszközt, amellyel dolgozik, és a tökéletes jelenlét nyugalmával észleli a kapcsolatot, amely működésének, illetve Kliense fejlődésének, a kölcsönös előnyöket hozó változásnak a közege, tere. A legjobb közeg ez - teljesítmény és komfort-érzet magas fokon, izgulás- és görcsmentes munkaélmény, igazi flow.
A könnyedség színvonalának elérése pillanatában azonban a Coach meglepetés-szerűen újabb - és igen komoly - erőpróba elé kerül!
Ilyen esetekben az izzadtságszag vagy az erőfeszítés csikorgásának hiánya - a könnyedség - a Kliensben azt az érzetet kelti, hogy az, amit a Coach csinál, nem valami nagy ügy - sok pénzért ül és hallgat, esetleg föltesz néhány kérdést; mi van abban...?

Trénerként ezt sokszor élesebben meg lehet tapasztalni, mikor egy-egy résztvevő azt találja mondani: "tök jó neked - csak idejössz, mindenféle játékokat vezetsz itt elő, jól szórakozol, és még jó sok pénzt is keresel ezzel az egésszel. Esetleg hozzáteszi: "Tetszik! Innentől én is inkább tréner leszek!"
"Értékelésében" nyoma sincs az elismerésnek, nem érzékeli a befektetett időt, pénzt, energiát, tanulást, tudást, tapasztalatot, nem ismeri el a szellemi munkát, stb.
Miért? Mert csak a könnyedséget érzékeli!

Ezzel ugyan tulajdonképpen kaptál egy nagyszerű visszajelzést, mintha azt mondták volna: "PROFI VAGY! - miközben dolgozol, nem is látszik rajtad, hogy dolgozol!", mégis a tréner - és természetesen, ha nem is ilyen kontrasztos megjelenéssel, a Coach - egoja nagy támadást kapott! Az elismerés hiányának sérelmét kell átélnie:
"Végre elértem a könnyedség színvonalát, de elvesztettem az elismerés csillogó kincsét!"
Indulatok jelentkeznek a Trénerben, a Coachban, mosolyogva tűr és tehetetlen. Érzi, hogy nem kezdhet bizonygatásba, hogy igenis milyen nehéz munkát végez, mert egyfelől úgysem hinnék el, másfelől kimutatná, hogy nehezen kezeli a nárcisztikus sérelmeket - és már le is pottyant a trónról, amelyre a könnyedség ültette... Lebukott így is, úgy is.

Igen, jó vagyok... De hohohohó! Hol az elismerés (a külső visszaigazolás!)?! Ajjaj, a könnyedség veszélyes.

Nehéz pillanat ez, amely könnyen visszavetheti a Coachot belső integrációs folyamatában!
"Ha túl könnyed vagyok, nem ismernek el. Ha nem ismernek el, nem keresnek engem, ha nem keresnek, akkor én meg nem keresek pénzt..."

A keletkező dilemma kábé így hangzik:
"Hogyan mutassam meg, hogy ez milyen komoly munka, hogyan demonstráljam a saját nagyságomat, profizmusomat úgy, hogy közben megmaradjon a könnyedségem?".
Lehetséges válaszok:

1. Ha e kettő egyidejű megvalósításának mutatványa sikerül, akkor létrejön a mutatványos coach, az álguru - ez megrekedés. (A narcizmus erősebb a profizmusnál.)
2. Ha a demonstráció indul el, akkor a Coach a könnyedség színvonala helyett egy korábbi szinten folytatja tevékenységét - ez visszaesés. (A félelem erősebb a profizmusnál.)
3. Ha a Coach észleli, felismeri és (legalább önmagának) bevallja saját narcisztikus érzéseit, elfogadja ezek létét, feldolgozásukba kezd, és - vállalva a megélhetési kockázatnak a hatalomérzetében sértett ego által sugallt fenyegetését  - a könnyedség megtartása mellett dönt, vagyis elkötelezett a profizmus mellett, akkor esélyt ad magának a tovább fejlődésre - ez a továbblépés. (A profizmus erősebb a hatalom-központú narcizmusnál, félelemnél.)

Hát persze, hogy az önhittség, a gőg az én életemben is sokszor megjelent. Hányszor éreztem, hogy sért az elismerés elmaradása!
Nárcisztikus ember vagyok - ez már csak a pályaválasztásból is tisztán látszik: tréner, coach; kiáll az ember mások elé, beszél, tudását megosztja, önmagát támogatóként határozza meg, mások rá figyelnek, esetleg tőle várnak megoldást vagy segítséget megoldás megtalálásához, és az ember úgy érzi és úgy is tálalja magát, hogy "alkalmas vagyok erre a szerepre". Az ember - vagyis én... - kiáll egy színpadra, és előad...
A trénerség alkotóelemeiben az exhibicionizmus vitathatatlanul kimutatható. E vonatkozásban a coach szerepkör a trénerinek egy introvertált változata.
Érdemes így is szemlélnünk magunkat.

Én úgy járok el, hogy nem rejtőzöm el a narcizmusom elől (felismertem, hogy nem is tudok, akkor meg minek hadakozzam ellene), hanem munkaeszközként használom: minden - szakmai - folyamatot megvizsgálok abból a szempontból is, hogy én hogyan vagyok benne.
Vagyis szembemegyek a narcizmusommal, és eleve narcisztikusan közelítek a folyamatokhoz.
Ez jó játék, és még szerencsém is van: a szakirodalomban ezt az eljárást ugyanis önreflexiónak nevezik.
Szóval, ha nem magam vagyok, mint ebben a blogban, és nem akarok exhibicionista módon kitárulkozni, akkor elhallgatom, hogy narcisztikus vagyok, és inkább azt emelem ki, hogy önreflektív módon dolgozom.
És az azért már komoly és nagyon intellektuális.

Úgy tapasztaltam, nem engedhetem meg magamnak, hogy elveszítsem a rugalmasságomat, mert nekem az a szabadság.
Ha mások tetszésére játszva a gurut vagy az igen komoly expertet alakítom, az egy idő után nagyon fáraszt, mivel nem oda teszem az energiámat, ahol az természetesen megnyilvánulhatna, hanem a demonstrációba vagy a félelembe.
És akkor elveszítettem a szabadságomat, a könnyedségemet, a rugalmasságomat, akkor oda a profizmusom.
Én, ketten, kezdünk egész jóba lenni a narcisztikus énemmel. Lassan látom, hogy az nem egy másik, hanem az is én vagyok, egyenrangúságban, igazából külön sem válunk. Lehet például, hogy most ő beszélek. Jókat játszom, bújócskázom egymással, és így, játszva, egyre többet tanulunk. Tanulni márpedig jó - igaz, Pajtás?
Ja - bólint. Közben van egy grimasz az arcán, most ezt nem pontosan értem, de nagyon muris.
(Legegyszerűbben úgy tudsz megjegyzést írni, ha itt, szinte EZ ALATT a megjegyzés szóra kattintasz.)