A víz azért inkább mégiscsak nedves

Ez most se nem a kötelességem, sem nem a tervem, ma reggel azonban végre fel tudtam kelni időben, és meditáltam.
Az ember - vagyis én - nem azért meditál, hogy valamire rájöjjön, melléktermékként mégis nagyon sok mindenre rájövök az elcsöndesülés felé vezető úton (lehet mondani: addig is, míg elcsöndesülök).
Most az világosodott meg többek között, mi a féjszbúk, legalábbis én hogy' vagyok vele.

1. szeretünk vagy szeretnénk levelet kapni. A FB egy hatalmas, igen szeldelt, irdalt, kacskaringós vonalakkal formált asztal, amin az embernek van egy körülbelüli helye, ahová mások a neki szánt leveleket le-lepotyogtatják. Írnak nekem levelet, és potty, az én kis területemre. Én meg, ha levelet akarok kapni, akárhol is vagyok, onnan odamegyek az asztalhoz, megkeresem a levelem, megnézem, ki és mit írt. (Aztán vannak még olyan levelek is, amiket mindenkinek dobnak, meg olyanok, amiket ugyan csak egy vagy néhány embernek, mégis többen olvassák.)
Tehát: nem a levél jön az én házamba, nem a postás hozza, hanem, ha levelet akarok kapni, én megyek valahová, ahová a levelet nekem küldték.
Postafiók, mondjuk.

2. Rövidek a levelek. Vicces, poénos, tréfás, sűrített, gyors, frappáns, stb., odavetett gyors-levelek, elejtett félmondatok. Figyu, muti, tök jó, köszi, lécci, azta, ne má. Inkább mutatok valamit valahonnan, mint írnék én valamit Neked. Pörög, forog, változik, színes, kavalkád, kaleidoszkóp, tiszta izgalmas, én is felveszem az ütemet (talán pontosabb, ha azt mondom, igyekszem). Mi hiányzik mégis?
A személyesség, mondjuk.

3. Persze, hogy. Hiszen ez egy közösségi hálózat, a hálózatok minden jellegzetességével.
Igen, munkaként mi is csináljuk, ha nem is ilyen nagyban, szociometriát készítünk egy szervezeti csoportról, felvázoljuk a kapcsolati térképet, összehasonlítjuk a hivatalos hierarchikus viszonyokkal, és kezdődhet a szervezetfejlesztés.
Igen, ez utóbbi azonban valamilyen céllal létrejött szervezet rendszerében történik, ahol működést javítunk, hatékonyságot vizsgálunk és növelünk, stb.
A FB viszont elvileg spontán és/vagy érzelmi alapú emberi kapcsolatok tere volna.
És tényleg csak ehhez képest ad hiányérzetet, hogy ott a terjedelmi, tartalmi, érzelmi öncenzúra, az óvatosság, a félsz - kacagós, vidám, nevetős - esetleg műsírós - álarcokkal tarka farsangi sokadalomban.

Olyan asztal, amin nem ételek vannak, csak receptek, esetleg itt só, ott fehérje, amott szén, c-vitamin, az ételek alapanyagainak molekuláit ábrázoló kémiai képletek.

Mondjuk, mintha vízmolekulákat kapnék a kezembe, tapogatnám, ahá, mondanám, víz, és közben
nem érezném, hogy nedves.
Nem anyag, csak szerkezet.


Azért a FB is jó, használom is, kapcsolattartásra óriási, elmélyülésre kevéssé. Így aztán többet időzöm a naplómnál.
Mondjuk, ahelyett, hogy keresgélem a levélkéimet a hatalmas asztalon, a figyelmem persze 1000 felé, inkább ülök a blogomon, mint egy személyre szabott, jó kis házban, az asztalon finomságok, várom a postást személyes levelekkel, meg várt és váratlan betoppanókat, akikkel lehet egy jót beszélgetni.

Vendégváró és vendéglátó lelkesültséggel vagyok a világban (és azért a levélkéknek is nagyon tudok örülni...).
(Legegyszerűbben úgy tudsz megjegyzést írni, ha itt, szinte EZ ALATT a megjegyzés szóra kattintasz.)