Minden van, kutya-coaching is, de most nem erről akarok beszélni.
A szomszédban épül a ház, még tavaly szerkezetkész szintig jutottak, most, januárban, a hideg ellenére is dolgoznak, a válaszfalakat húzzák.
Az egyik kutyám olyan fajta, hogy ott szeret lenni, ahol mozgás van. A kőművesek odaát jóravaló, igen kedves népek, szeretik az állatot, reggeliznek, ebédelnek, ami az én "beles" kutyámnak további vonzerő.
Ma reggel is látom, hogy ott döglik az eb a szomszéd majdani bejárata előtti kis teraszon a fűrészporban, odasüt a nap, körülötte sürgés-forgás, minden rendben.
Én meg nem szeretem, ha elkószál, rászólok, hazaparancsolom.
Tétován jön, nem tudom, hol szökik ki, beengedem a kapun, és megkötöm egy kerítésoszlophoz, maradjon csak veszteg. Bosszús vagyok és szigorú.
Megyek vissza a házba, visszafordulok, látom a kutyát, ahogy néz utánam lesunyt fejjel, alulról, kerek, külön remegtetett szemekkel. Van valami a tekintetében.
Bent leülök az asztalhoz, azon jár az eszem, mi van a kutyám tekintetében, egész elmerülök a helyzetben.
Egyszer csak megszólal bennem a kutyám, tisztán hallom a hangját:
"Hát, ez azért nem egy versenyképes ajánlat." Nincs benne harag, sem szemrehányás, csak egyszerű, indulatmentes ténymegállapítás. Sőt, inkább megértés, az alacsonyabb-rendűek esendőségének irányába mutatott együttérzés: "rossz lehet neki".
Hirtelen megvilágosodom. A fűrészporos, napsütötte teraszról, jólelkű, vidám munkásemberek körében töltött szunyókálásból hazahívtam, kikötöttem egy árnyékban meredő kerítéspóznához, és még szigorú is voltam. Ez volt a kutyám tekintetében, ahogy nézett rám lesunyt fejjel, alulról, kerek, külön remegtetett szemekkel.
Namármost.
Én, ugye, azt szeretném, hogyha ez a kutya nem menne máshova, csak otthon tanyázna. De mi az én kínálatom: árnyék, póráz, szigorúság. Tényleg: mi tartaná itt ezt a jámbor ebet, ha egyszer odaát kap simogatást, "szociális hálót", parizert, meleg napsütést és fűrészport.
Néztem a kutyát, megfordult bennem a világ, elengedtem a pórázról, hadd menjen, ha akar. Az is szép, ha délután, mikor a munkások elmentek, visszajön. Persze, hogy visszajön, itt kap vacsorát, de akkor is.
Van-e versenyképes ajánlatom? Ez a nagy kérdés. Vagy csak a kutyahűségre apellálok, gyakorlatilag a lojalitást használom ki saját célokra, ahelyett, hogy építgetném, motiváció nuku.
Sokat tanultam ma reggel.
A kutyakócsing nem úgy alakult, ahogy a nemzetközi irodalomban olvasható, ahol abban segítenek, hogyan érjek el én ezt meg azt a kutyámmal, hanem fordítva.
Az eb kócsingolt engem (Coach the Coach). Ráadásul úgy, hogy semmi különöset nem csinált. Csak eldőlt a napon, élvezte a meleget, aztán meg, mikor hazaparancsoltam és kikötöttem, nézett rám lesunyt fejjel, alulról, kerek, külön remegtetett szemekkel.
Van még mit tanulnom.
